Kerékpáros ütközött az álca nélküli új Mercedes A-osztállyal 
HD felvételen az új Mercedes A-osztály!
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Az autó egyes részletei alapján nem kizárt, hogy az AMG verzióval találkozott az edzésen tekerő holland kerékpároscsapat.
Felnőttes a nagyméretű hűtőmaszkkal és fényforrásokkal ellátott orr-rész, a mélyre lógó lökhárító láttán sportváltozatra gyanakodhatunk. Lendületesek az autó oldalán görbülő karaktervonalak
Épp az Oude Gracht On Tour Team kerékpároscsapat tartott edzést a Kanári-szigetekhez tartozó Lanzarotén, amikor a partmenti úton összefutottak a Genfben bemutatkozó új Mercedes A-osztállyal. Tekintve, hogy az egyik kerékpáros fejére egy Go Pro HD Hero2 típusú kamerát illesztettek, nem volt nehéz dolga a felvétel elkészítésével, csupán arra kellett fordítania fejét.
Az edzés persze nem állhatott meg, de a pedáltekertében elkészített képekről is kivehető, hogy az autó ötajtós, feltehetően nem alapfelszereltségű változatával futottak össze. Az első lökhárító szélességéből és kialakításából – nagyméretű légbeömlő nyílások kétoldalt – a méretes felnikből és széles kötényekből arra következtethetünk, hogy talán a pletykaszinten már többször felmerült A25 AMG, esetleg egy AMG csomagos, de szerényebb teljesítményű autót teszteltek a spanyol szigeten.
Annyi bizonyos, hogy sokkal markánsabb lett elődeinél, és a fő ellenfelének gondolt BMW 1-es sorozathoz hasonlóan inkább tűnik kicsinyített nagy autónak, mint a korábbi, valóban kis Mercinek szánt generációk. A Mercedes egyelőre nagyon hallgat az AMG változatról, de jól értesült források szerint összkerékhajtással és 300 lóerő körüli turbós négyhengeres benzinmotorral érkezik a sorozat zászlóshajója.
A hírt szerkesztette: Gruber Gergely
Ez is érdekes lehet:
F1: következik a Spanyol Nagydíj
Idén először versenyez Európában az F1, s bár szokás azt mondani, itt majd kiderül, hányadán is állunk, jó eséllyel csak tovább kuszálódnak a szálak. Ennek persze örülünk.
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 
Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?
Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
Dízel-automata változat nem hiányozhat egy Európának gyártott, prémiumos vonalat követő kompakt kínálatából, és a Hyundai minden igényt ki akar elégíteni az új i30-cal.
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
- Opel Zafira Tourer 1.4 Turbo Start/Stop Cosmo teszt
-
Kia cee’d 2012 miniteszt
MERCEDES-BENZ tesztek
Mercedes-Benz C 220 CDI BlueEfficiency Automata teszt 
Frissítésével biztonságosabb és gazdaságosabb lett a C-osztály. Kipróbáltuk a kínálat legtakarékosabbját.
Mercedes-Benz CLS 350 CDI Blue Efficiency teszt 
Első generációjával kategóriát alapított a CLS Merci, a tavaly év végén kigördített második pedig tökélyre fejlesztette a luxuskupé műfaját.
Mercedes-Benz R350 CDI 4MATIC teszt 
Öt méter hosszú, üres tömege 2,25 tonna, 265 lóerős motor mozgatja, és szinte csak az különbözteti meg egy tanktól, hogy nincs lövegtorony a tetején.
Mercedes-Benz E 250 CDI teszt
A következő években a taxisok kedvence lehet a Mercedes-Benz E 250 CDI Elegance, mert kényelemben és fogyasztásban remekel a W212 E-osztály kisfiúja.
Mercedes-Benz E 220 CDI Avantgarde T-Modell
Az épp generációváltását élő E-osztályos Mercedes kombi kapcsán merült fel a kérdés: kell ennél több autó?
Még több MERCEDES-BENZ tesztCímlapon
Friss cikkek
Autógyártók a sportban – szponzorként 
2 napja – Sztori
Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.
E hét végén Shell Eco-marathon
3 napja – Sztori
A Shell Eco-marathonon a lehető legnagyobb távokat kell megtenni a lehető legnagyobb hatékonysággal. Idén öt csapat képviseli Magyarországot a hétvégi rotterdami versenyen.
Williams-siker és robbanás Barcelonában
4 napja – Sztori
Hihetetlen, mekkora káosz jellemzi eddig az idei F1-szezont, Barcelonában ismét új ember győzött. A Williams örömét ijesztő tűzeset rontotta el.
-
Légzsákokról röviden
5 napja – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
6 napja – Sztori -
Itthon a Dacia Lodgy - beleültünk, beindítottuk
6 napja – Újdonság -
Árával sem rossz a már itthon is kapható Kia cee'd
Múlt héten – Újdonság -
A világ legjobb túraautó-bajnoksága a német
Múlt héten – Sztori -
Hogyan sikerült megverni a verhetetlennek tűnő Chevyt?
2 hete – Sztori -
Autók, amik mosolyognak, s amik nem
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Légzsákokról röviden
- Hamilton harmadszor a pole-ban
- A világ leggyorsabb nagymamája
- F1: következik a Spanyol Nagydíj
- Kabrió nosztalgiajárat indult Budán
- Schumi újra és újra kiakad a gumikra
- Beüzemelték a BKV új Mercedes buszainak klímaberendezését
- GLA lehet a Mercedes junior szabadidő-autója
- Speciális ajánlat: ingyen Mercedest ajánl a bank
- Mercedes Viano Vision Diamond: fényűzés a kisbuszban
Használtautó.hu
|
Ár: 1.890.000 Ft Évjárat: 2004 / 11 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 950.000 Ft Évjárat: 1999 / 12 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 1.299.000 Ft Évjárat: 2002 / 7 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |





















Hozzászólások (3 db)
horatius engem igenis érdekel és a tunigőrülteket is akinek benzin folyik az ereiben
Mindenképpen az ütközés szót kellett használni, mert a találkozás szó nem lett volna elég szenzációhajhász és kevesebb "dollárjel" kattintott volna a hírre, ugye kedves cikkíró?
Értem! Remekül néz ki a karosszéria formára, de a 300 lóerős biturbóval erőlködés helyett az elektromos változatot kellene fejleszteni ilyen büszkén. Manapság már a senkinek sem kell és a kutyát sem érdekel hogy hány lóerős, milyen turbós, mert ezek zabálják az üzemanyagot és az emberek pénzét! Ilyeneket már nem kell fejleszteni, vevő nem lesz rá.