Első motorsport siker az új Civic Type R-rel

Két BTCC bajnoki címet is megnyert a Honda Yuasa Racing

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Máris túl van első nagy sikerein az új Honda Civic Type R. Kiélezett csatában nyerte meg a BTCC egyéni és konstruktőri bajnokságát is.


Óriási sikert arattak a britek a vadiúj Honda Civic Type R-rel, hiszen a modell első évében máris elhozták mind az egyéni, mind a konstruktőri bajnoki címet. A Civic modellek sikersztoriját kívánták folytatni, mikor a gyári WTCC csapattal együtt az új Honda Civic Type R fejlesztésébe kezdtek a japánok. A versenypályáról begyűjtött visszajelzések segítettek egy olyan autó fejlesztésében, ami versenyképes tud lenni és a leggyorsabb az elsőkerekesek között. Az utcai változat bemutatására a 2015-ös Genfi Autószalonon került sor, pár héttel később pedig már pályán is láthattuk a modellt a BTCC bajnokság keretein belül.
Nem egyszerű út vezetett a sikerhez, hisz a Brit Túraautó Bajnokság mára biztos, de talán mindig is komolyabb csatákkal fűszerezett volt, mint a világbajnokság (WTCC). A siker a Honda Yuasa Racing nevéhez kötődik, ahol a csapatfelállás idén is Matt Neal és Gordon Shedden volt. Az utolsó Brands Hatch-i hétvégén több safety car periódus is volt, ami talán jól mutatja a futamok drámaiságát. A bajnoki címért folyó küzdelemből, az eszméletlenül tapasztalt Jason Plato és Gordon Shedden közül végül a Hondával versenyző Gordon került ki győztesként - mindössze 4 ponttal. A konstruktőri cím könnyebben adta magát, az utolsó futamon csupán rátettek az amúgy is tetemes előnyükre.
Hirdetés
Gordon Shedden, a BTCC idei bajnoka hozzátette: „Csak annyira lehetsz jó, amennyire az autó, amiben ülsz, és a Honda Yuasa Racing csapata nagyszerű autót rakott össze. Csak idén jelent meg a Honda Civic Type R, de meg tudtuk nyerni az egyéni és a konstruktőri címet is.”
Habár csak most ért véget a szezon, máris a jövő évi felkészülésre koncentrál a csapat, hogy megvédhesse bajnoki címét. Rengeteg fejlesztésnek és tesztnek néznek elébe, hisz a tél folyamán új RML alkatrészekkel frissülnek az autók.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?