Frankfurt 2011: 305 km/óra villannyal

Két év múlva már szállítják a Rimac szupergépét

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A horvát manufaktúra állítólag két év múlva szállítja ki a mindössze 88 példányban készülő, Rimac Concept_One elektromos sportkocsi első példányait.


Már előre tudtuk, hogy a Frankfurti Autószalon egyik érdekessége lesz a Rimac, hiszen a Concept_One főbb adatait és egy-két sejtelmes fotóját már a szalon nyitása előtt láthattuk. Ott, azaz a még e hét végéig nyitva tartó seregszemlén pedig teljes egészében megcsodálható a horvát csapat első saját alkotása, melyet állítólag a cégalapító, Mate Rimac M3-as BMW-jének villanyüzeművé alakítása során nyert tapasztalatok alapján építettek meg. A cél egyértelműen az volt, hogy minden eddigi villanysportkocsinál könnyebb és erősebb szupergépet építsenek.
Az 1,65 tonnás Concept_One mindegyik kereke 272 lóerős villanymotort kapott, az így 1088 lóerős összteljesítményű, 3800 Newtonméter nyomatékkal gazdálkodó sportgép tömeg/teljesítmény aránya előkelő, 1,5 kg/LE. Az állítólag valaha Pininfarina-dizájnerek segítségével tervezett (így talán néhány ferraris jegyet is mutató) sportkocsi 100 km/órára 2,8 másodperc alatt katapultálhatja 2 utasát, végsebessége pedig 305 km/óra lehet. Arról egyelőre nincsen infó, hogy milyen akkumulátor került a Concept-One-ba, ám a hatótáv állítólag 600 km lehet - így a Rimac minden szempontból ideális autót ígér.
Egyelőre az is titok, hogy milyen áron, de a technikai paraméterekkel állítólag nem a levegőbe beszél a 20 fős, Zágráb melletti műhely, a 88 példányban készülő Concept_One első példányainak kiszállítását már 2013- ra ígérik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?