Nismo áradat a Nissantól

Kettős teljesítményfokozással jön a Nissan Juke, lesz Nismo a 370Z-ből is

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Európába is érkeznek a Nissan sportos Nismo verziói, a Juke 200-230 lóerőt tudhat, a 370Z teljesítményét pedig 344 lóerőre állítják be a gyáriak.


Nem új hír, hogy idén már az európai kereskedésekben is elérhető lesz a Juke-R-rel jól felépített imidzsű, ahhoz mérten visszafogott, a többi Juke-hoz mérten tüzes Juke Nismo, mely 1,6 literes, közvetlen befecskendezésű turbómotorjából 200 lóerőt hoz ki, s kézi (6 fokozatú váltóval) első, CVT-vel összkerékhajtású. Legfontosabb menetdinamikai értéke, azaz 100 km/órára gyorsulása kézi váltóval 7,8, automatával 8,2 s, a végsebességek 215, illetve 200 km/órásak, az ígért vegyes fogyasztás 6,9 és 7,4 l/100 km, a CO2 emisszió 159 és 169 g/km.
A Juke Nismo sportosságát természetesen lökhárítóival, küszöbeivel, színezett tükörházaival és 18 colos alufelnijeivel, belül vastag és alcantarába varrt kormányával és sportüléseivel is mutatja. A legfrissebb, egyelőre meg nem erősített információk szerint a még többre vágyók számára egy még tovább fokozott teljesítményű változattal, 230 lóerővel, 298 Newtonméteres nyomatékkal és még egy kevéssel sportosabbra hangolt futóművel is érkezni fog.
Hirdetés


Sportos újdonságainak sorában ráadásul nem csak az egyedi, de alapvetően Micra alapú crossovert fogja hozni idén a Nissan, hanem előbbi és a szintén megújuló GT-R szupergép közé hozza még a 370Z Nismót is a nyáron. Miként a Juke Nismo esetén is láthatjuk, a motor az "alapmodellben" is szolgáló, ám itt a 3,7 literes V6-os teljesítményét 328-ről 344-re húzzák a gyáriak, a 362 Newtonméteres nyomatékot pedig 370 Nm váltja fel. A gyáriak élénkebb gázreakciót, s már alacsony fordulaton is fokozott nyomatékot ígérnek, s természetesen a külső módosításokat sem spórolják el. A nagyobb teljesítményhez nagyobb, kipufogóvégeket is rejtő diffúzor, szélesebb küszöbspoiler és fix hátsó szárny is jár, s nem meglepő módon e modellnél is egyediek a lökhárítók. Nagyobb a leszorítóerő, nagyobbak az alapárasnál a 19 colos, elöl 245/40-es, hátul 285/35-ös, Bridgestone Potenza abroncsokkal szerelt alufelnik is, a futómű 10 mm-rel ültetett, a rugók és a lengéscsillapítók pedig ehhez hangoltak, a fékek pedig a motorerővel arányosan fokozott teljesítményűek.
Utasterében a 370Z Nismo fekete alcantarával kárpitozott sportkormányt és vörös-fekete Nismo sportüléseket tartogat vevői számára, akik a Juke Nismóhoz hasonlóan várhatóan az év közepétől fogják tudni majd megrendelni. Az árak egyelőre nem ismertek, a Nissan még pergetteti a dobokat.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?