Nem csak állak, kormányok is hullhatnak

Kevés érintett, nagy szenzáció: leeshet a Buick Encore kormánykereke

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Baleset még nem történt, ám a General Motors olyan modelleket szólít szervizbe, melyekben a volán leeshet a kormányoszlopról. Nem sokat, mindössze 144 példányt, azokat is Amerikában.

Talán az eddigi leginkább hajmeresztő - lehetséges - hiba miatt szólítja szervizbe az Opel Mokka amerikai megfelelőjének számító Buick Encore kisméretű szabadidő-autót a General Motors. A 2013-as modellévből származó, tavaly december 9. és 28. között és fűthető kormánykerékkel készült, nem több mint 144 példánynál a kormánykerék rögzítése olyan mértékben lehet nem megfelelő, hogy az akár le is eshet a kormányoszlopról. Ehhez hasonlót Nissan Qashqai és NV200 modellknél láttunk már, a japán gyártó tavaly 50 000 - európai gyártású - példányt rendelt ugyanezen hibalehetőség miatt szervizbe.
Hirdetés

Nem szükséges mondani, hogy a jelenség, azaz az autó irányíthatatlanná válása igen magas baleseti kockázatot jelent, ám jó hír, hogy eddig még nem okozott galibát. A GM már felvette a kapcsolatot az 59 olyan megrendelővel, aki már át is vette fűthető kormányos Encore mini SUV-ját, s autóik hamarosan átvizsgáláson esnek át. A kereskedőknél parkoló további 85 példány pedig már túl is van az ellenőrzésen, s azoknál egyébként megfelelőnek bizonyult a kormánykerék rögzítése. Lehet, hogy a GM csak úgy volt a visszahívással, mint egyszeri halandó a lakásajtó bezárásával: a biztonság kedvéért ellenőrizni kellett.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?