Kezd magára találni az autópiac
Több autó fogyott 2011-ben, a piac kedvence a Skoda Octavia
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Alsó-középkategóriás modellek adták a 2011-es, a 2010-esnél nagyobb számú autóeladások zömét, legtöbb példányban a Skoda Octavia kelt el.
Nyilvánosságra hozta a 2011-es esztendő jármű-értékesítési adatait a Datahouse Kft. A teljes járműpiac ismét átlépte a 60 ezer példányos számot, ami alá tavaly süllyedt. A 2011-es 62 917 példányos összesített jármű-értékesítés csak a 2010-esnél jobb, a 2009-esnél még mindig 18,8 százalékkal szerényebb a piac, ami egyébként nem is minden szegmensében nőtt.
A 45 094 személyautó 3,7, a 11 433 kishaszonjármű 23,3, a 4 317 nagyhaszonjármű 81,5 százalékkal múlja felül a 2010-es számokat, míg autóbuszból összesen 152, azaz a 2010-es eredménynél 41,1 százalékkal kevesebb fogyott és a motorkerépkárok kereslete is apadt 15,3 százalékkal, kétkerekűből mindössze 1 921 példány fogyott tavaly. A számokból jól látható: a pénzt termelő haszonjárművek lecserélését sokan már nem tudták későbbre odázni, és nem titok, hogy a személyautók értékesítését is a vásárlások minden eddiginél nagyobb arányát, több mint háromnegyedét kitevő céges vevők tornázták a 2010-esnél hajszálnyit magasabbra. Magánvásárlóból ugyanakkor információnk szerint kevesebb volt 2011-ben, mint 2010-ben, és ez köszön vissza a motorkerékpárok eladási számánál is.
Gépjármű-eladások 2009-2011
| 2011 | 2010 | 2009 | 2011- 2010 | 2011- 2010 (%) | 2011- 2009 | 2011- 2009 (%) | |
| Személyautó | 45094 | 43496 | 60376 | 1598 | 3,7 % | -15282 | -25,3 % |
| Kishaszonjármű | 11433 | 9275 | 10722 | 2158 | 23,3 % | 711 | 6,6 % |
| Autóbusz | 152 | 258 | 588 | -106 | -41,1 % | -436 | -74,1 % |
| Nagyhaszonjármű | 4317 | 2378 | 2150 | 1939 | 81,5 % | 2 167 | 100,8 % |
| Motorkerékpár | 1921 | 2268 | 3613 | -347 | -15,3 % | -1 692 | -46,8% |
| Teljes piac | 62917 | 57675 | 77449 | 5242 | 9,1 % | -14 532 | -18,8% |
A márkák eladás szerinti rangsorát 6 432 példánnyal a Ford vezeti, kis lemaradással, 6 237 példánnyal dobogós a Volkswagen és 6 176-tal az Opel is, majd negyedik a Renault 5 179-cel, a többiek azonban már ötezer darab alatti számot értek csak el.
A piacot egyértelműen az alsó-középkategóriás, zömében cégautóként eladott modellek vezetik, élükön 3 079 példánnyal a Skoda Octavia áll, második a 2 759 eladást regisztráló Opel Astra J és H páros, utóbbiból azaz a Classic III-ból fogyott több, 1 656, míg a frissebb J széria 1 103 megrendelést kapott. Harmadik a Ford Focus, melyből a második és a harmadik generációs modell összesítetten 2 541 példányos keresletet mutat, a negyedik és az ötödik helyen egyaránt Volkswagen áll, a Golf 1 208 és a Passat 1 130 darabos eladásával.
| Márka | Eladás 2011-ben | |
| 1. | Ford | 6432 |
| 2. | Volkswagen | 6237 |
| 3. | Opel | 6176 |
| 4. | Renault | 5179 |
| 5. | Skoda | 4696 |
| 6. | Toyota | 3147 |
| 7. | Fiat | 2886 |
| 8. | Peugeot | 2598 |
| 9. | Citroen | 2318 |
| 10. | Nissan | 2178 |
| 11. | Suzuki | 1598 |
| 12. | Hyundai | 1336 |
| 13. | Audi | 1313 |
| 14. | Kia | 1211 |
| 15. | Dacia | 1207 |
| 16. | Mercedes-Benz | 1109 |
| 17. | Honda | 1093 |
| 18. | BMW | 1049 |
| 19. | Volvo | 1045 |
| 20. | Chevrolet | 915 |
| 21. | SEAT | 741 |
| 22. | Mazda | 722 |
| 23. | Mitsubishi | 428 |
| 24. | Iveco | 201 |
| 25. | Alfa Romeo | 114 |
| 26. | Lexus | 114 |
| 27. | Saab | 105 |
| 28. | Isuzu | 91 |
| 29. | Lancia | 81 |
| 30. | Subaru | 77 |
| 31. | Mini | 62 |
Forrás: Datahouse Kft., KEKKH
A hírt szerkesztette: Katona Mátyás
Ez is érdekes lehet:
Hogyan kell átírni ma egy autót?
Hazánkban egy autó lecserélését nem csak a megfelelő új példány megtalálása nehezíti, hanem a hivatalos névre vétel is. Az ugyanis se nem olcsó, se nem egyszerű procedúra.
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 
Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?
Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
Dízel-automata változat nem hiányozhat egy Európának gyártott, prémiumos vonalat követő kompakt kínálatából, és a Hyundai minden igényt ki akar elégíteni az új i30-cal.
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
- Opel Zafira Tourer 1.4 Turbo Start/Stop Cosmo teszt
-
Kia cee’d 2012 miniteszt
FORD tesztek
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
Ford Mustang Boss 302 villámteszt 
A 4000 példányra limitált Ford Mustang Boss 302 szériából hivatalosan csak egy példány hajózott át Európába - az a példány, amit röpke fél órára mi is meghajthattunk.
Ford Grand C-Max 1.6 SCTi EcoBoost Titanium teszt 
Tavaly második generációjába lépett, és egyben kétfelé ágazott a Ford C-Max palettája. Nálunk a nagyobbik, hét üléssel is rendelhető Grand járt.
Ford Mondeo 2.0 SCTi Powershift Titanium Luxury teszt
Csúcsmodelljével, 2,0 literes, 240 lóerős, turbós, EcoBoost benzinesével járt nálunk a tavaly megújult Ford Mondeo, jó is volt!
Ford Metal-Ka 1.2 teszt
Háromféle színben rendelhető a Ford Metal-Ka, amely a jól ismert kisautó egyedi külsejű változata. Nálunk 1,2 literes benzinmotorral járt a Fiat 500-assal szoros műszaki rokonságban álló modell.
- Ford S-Max 2.0 EcoBoost Powershift Titanium teszt
- Ford Galaxy 2.0 TDCi Ghia Powershift teszt
- Ford Fiesta Sport teszt
- Ford Kuga teszt
- Ford Tourneo Connect teszt
- Ford Focus CC teszt
Címlapon
Friss cikkek
Autógyártók a sportban – szponzorként 
2 napja – Sztori
Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.
E hét végén Shell Eco-marathon
3 napja – Sztori
A Shell Eco-marathonon a lehető legnagyobb távokat kell megtenni a lehető legnagyobb hatékonysággal. Idén öt csapat képviseli Magyarországot a hétvégi rotterdami versenyen.
Williams-siker és robbanás Barcelonában
4 napja – Sztori
Hihetetlen, mekkora káosz jellemzi eddig az idei F1-szezont, Barcelonában ismét új ember győzött. A Williams örömét ijesztő tűzeset rontotta el.
-
Légzsákokról röviden
5 napja – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
6 napja – Sztori -
Itthon a Dacia Lodgy - beleültünk, beindítottuk
6 napja – Újdonság -
Árával sem rossz a már itthon is kapható Kia cee'd
Múlt héten – Újdonság -
A világ legjobb túraautó-bajnoksága a német
Múlt héten – Sztori -
Hogyan sikerült megverni a verhetetlennek tűnő Chevyt?
2 hete – Sztori -
Autók, amik mosolyognak, s amik nem
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Miként alakulhat át a műszaki vizsgáztatás?
- Ford Ranger menetpróba
- Hogyan kell átírni ma egy autót?
- EcoBoost motorokkal árasztja el Európát a Ford
- Ford Transit 2.2 TDCi Trend, 2010 használtteszt
- Megálljt parancsolt az F-150 kínai másolásának a Ford
- Péntektől olcsóbbak az üzemanyagok
- Igazoltatás esetén mindenképp meg kell állni!
- Újautó-szaggal kínálja használt autóit a spanyol Ford
- Jelentősen apadhat a benzin ára
Használtautó.hu
|
Ár: 3.199.000 Ft Évjárat: 2009 / 3 Kivitel: kombi Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 4.275.000 Ft Évjárat: 2011 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 1.100.000 Ft Évjárat: 2003 / 5 Kivitel: kombi Üzemanyag: Dízel |





















