Itt a franciának vélt svéd, a Volvo Concept Coupe

Kezdődik az új időszámítás a Volvónál, bemutatkozik a Concept Coupe

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Frankfurtban kiállítja a márka új dizájnvilágát mutató Concept Coupe tanulmányt a Volvo, mint kiderült, ez volt a Citroën DS9-nek vélt limuzin. Nem az, hanem kétajtós Volvo.

Ügyes felvezetéssel mutatta be meg a mai napon azt a koncepciómodellt a Volvo, ami egyszerre hozza a márka új dizájnvilágát, s moduláris padlólemezét. (Előbb ugyebár Citroën DS9-nek tűnt orrával, majd farát is megmutatva fellebbent a pletyka, hogy ez bizony Volvo lesz. Így is lett, a Volvo a Concept Coupe által mutatja meg, hogy a jövőben milyen szabadon tervezhetik majd autóikat. Ezzel nyilvánvalóan a korábbi Ford-kapcsolatoktól való elrugaszkodást is hirdetik. Miként azt a Volvo sajtóközleménye írja, a házon belül, kizárólag a Volvo Cars autóihoz fejlesztett méretezhető termékarchitektúrának köszönhetően a Volvo tervezőit nem hátráltatják többé a korábbi, többféle márkában is használt platformok korlátai.
Hirdetés

A modern, 21 colos alufelnikre állított kupé vonásaiba a P1800 alakját próbálták belerejteni, retrós vonalaknak azonban szándékosan nyoma sincs. „Az autótervezőknek az is a feladatuk, hogy tükrözzék és felhasználják a vállalat örökségének létfontosságú részét képező formatervezési jellegzetességeket. A P1800 egy emblematikus Volvo, amely gyönyörű formájáról és kidolgozottságáról híres. A P1800 külső és belső elemeinek felhasználása nem azt jelenti, hogy egy retró irányzatot követünk. A dicsőséges múlt kifinomult felidézésével olyan jövőt alkotunk, amelyben a puszta szépség a Volvo arculatának fontos része lesz. Az ehhez vezető út a Concept Coupe koncepcióautóval kezdődik” – jelentette ki Thomas Ingenlath a márka új, formatervezésért felelős alelnöke.
A Concept Coupe hangsúlyos, LED-es menetfényeket, óriási érintőképernyőt hordozó középkonzolt kapott, hajtáslánca hibrid: kétliteres, turbóval és kompresszorral felszerelt benzinmotorját a hátsó tengelyen egy elektromos motor egészíti ki, a rendszer teljesítménye 400 lóerő és 600 Nm. Miként azt a Volvo hirdeti, jövőre a Concept Coupe alapját is adó moduláris platformon érkezik majd az XC90 második generációja. Lehet, hogy rögtön hibridként? Jó eséllyel, hiszen a Volvo már a V60 Plug-in Hybriddel is megmutatta, hogy abból nem is akármilyet tud építeni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?