Mercedes pickup és más ínyencségek

Kiderült, mit hoz 2017 a Mercedes-Benznél

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Többek között kupé E-osztály, roadster GT és pickup jön 2017-ben Mercedes-Benz emblémával. Azokon túl, amikről már eddig is tudtunk.

Már tudható, hogy Párizsban debütál a Mercedes-Benz teljesen elektromos hajtású SUV-ja, illetve a smart szintén elektromos típusai. A nemrég közkézre került táblázat alapján viszont ezek mellett is akadnak érdekességek a konszern háza táján. A magától értetődően megjelenő kombi E-osztály mellett például korántsem egyértelmű - hiszen eddig még nem volt - a hosszú tengelytávú E-osztály bemutatása. Persze könnyen lehet, hogy ebből csak a kínai piacra kerül. Viszont biztosan jut Európába is az E-osztály kupé és kabrió kiviteleiből, csakúgy, mint az emelt kivitelű kombiból, amely például az Audi A6 allroad quattro vetélytársaként jelenik meg.
Hirdetés
A kecskeméti CLA megújulása után jövőre a GLA is frissülve folytatja pályafutását, ám ennél is izgalmasabbnak ígérkeznek a GT új változatai, a GT C és a roadster. Szintén nem meglepetés az S-osztály jövő évi megújulása, és valójában a pickup Mercedes-Benz érkezése sem. Ez utóbbi a Navara alapjain születik meg, de állítólag abszolút egyedi külső-belső tartalommal. Ennek kapcsán pedig persze a BMW pickupjának megvalósulásáról szóló pletykák is feléledtek. A bajoroknál hasonló koncepció alapján a Toyota Hiluxból születhetne BMW emblémás kivitel, ám ott még nem tartanak ennyire előre a fejlesztések. Mindenesetre a BMW Australia vezetője sejtelmesen nem tagadta a pickup BMW ötletét.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 03:22
    Permalink

    C facelift kimaradt belőle . Nagyon sok kép van róla ahol szinte álca nélkül tesztelik az E osztályra hasonlító lámpákkal és teljes LCD belsővel , mint amilyen az S vagy az új E belső … Nem hinném , hogy a mostani sokat kritizált tabletes belsővel várnának 2018-ig .

  • 2017.10.28. at 03:22
    Permalink

    Jól látod a dolgot. A Renault-Nissan szövetség és a Daimler közösködése áll a háttérben. Annyira nem új keletű már ez a történet:

    [url]http://www.autoblog.hu/hirek/szovetsegre_lepett_a_renaultnissan_es_a_daimler/[/url]

    Smart ForTwo és ForFour – Renault Twingo, Infiniti Q30 – Mercedes A-osztály, dCi-motoros Mercedes CLA, Mercedes Citan – Renault Kangoo…

Vélemény, hozzászólás?