Elképesztő, mi megy Kínában

Kína 2013: több mint 20 millió eladott új autó

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Régóta nyílt titok, hogy Kínában van a legnagyobb növekedési potenciál. Erre ráerősítendő megjött a 2013-as statisztika akkora számokkal, amilyenekről Európa csak álmodozhat.


2013 decembere az eddigi legerősebb hónap volt a kínai újautó-piacon, a helyi importőrök adatai alapján készített focus2move-összesítés szerint ebben az időszakban 2 134 200 új személygépkocsi talált gazdára AZ országban, ahol az USA mellett még mindig, sőt, egyre inkább rengeteg kocsit lehet eladni. Ez 17,9 százalékos növekedés 2012 decemberéhez képest, és ami a teljes évet illeti: tavaly Kínában 21,9 millió új autót értékesítettek. Ez 14,9 százalékos plusz, és ez is meg a decemberi adat is rekord. Kínai és világrekord egyben.
Hirdetés
Az év legjobban fejlődő márkája Kínában a mennyiségi Top 10-et még így sem elérő (11.) Ford lett azzal, hogy eladásait 50 százalékkal emelve 3,2 százalékpontos részesedést vívott ki magának. A képzeletbeli dobogón még a (18.) BMW és a Honda pezsgőzhet. Az év legjobban fejlődő modellje a részesedésben 0,7 százalékpontot javító Lavida, amit helyben gyárt a Volkswagen, s ami nagyjából egy Jettának felel meg. De inkább Bora-technika. Második ilyen téren a Wuling Hongguang, harmadik a mennyiségi Top 10-ben nem szereplő (14.) Nissan Sylphy. Előbbi egy kompakt buszlimuzin, utóbbi egy közepes szedán. Mennyiségileg a helyzet pedig a következő:

Kína/2013 - Top 10 márka
Márka Példány Piaci rész (%)
1. Volkswagen 2 469 713 11,3
2. Wuling 1 546 548 7,1
3. Hyundai 1 048 631 4,8
4. ChangAn 933 795 4,3
5. Toyota 905 821 4,1
6. Nissan 843 395 3,9
7. DongFeng 776 541 3,5
8. Buick 761 230 3,5
9. Honda 753 523 3,4
10. Chevrolet 715 235 3,3


Kína/2013 - Top 10 modell
Modell Példány Piaci rész (%)
1. Buick Excelle 500 457 2,3
2. Wuling Sunshine 479 838 2,2
3. Wuling Hongguang 448 480 2,0
4. Volkswagen Lavida 433 870 2,0
5. Hyundai Elantra 412 349 1,9
6. Ford Focus 403 640 1,8
7. Wuling Rongguang/Xingwang 331 752 1,5
8. Toyota Corolla 294 401 1,3
9. ChangAn Mini Bus 293 917 1,3
10. Foton Forland 279 322 1,3
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 14:44
    Permalink

    folyt

    A táblázat a Fordnál se az importtal, se a Transitokkal nem számol, míg a Wulingnál, Changannál vagy a Donfengnél beszámítja a kishaszonjárműveket.

    keróírta: 10 órája

    “Nyugi,előbb utóbb ott is telítődik majd a piac”

    Igazad van abban, hogy Kínában eladott 21 millió jármű tulajdonosának nagy része számára ez az első autó.
    De a piac nem fog telítődni: 15 évet látnak előre a szakértők, addig a mostani 21-ről évi 40 milliósra nő.
    Létre jön (az európai vagy észak-amerikaitól fajlagosan még mindíg jóval kisebb) 400-500 milliós jármű állomány, innentől csak a rendszeres 10-15 évenkénti cseréhez kell évente 40 millió autó.
    Ne feledjük. Kína több autót importál, mint az export!

  • 2017.10.29. at 14:44
    Permalink

    Tisztázni kellen, mit tartalmaz a fenti táblázat. Különböző kategóriákról beszélhetünk:

    1. Kínában gyakori, hogy csak a statisztikák csak a helyben gyártott modelleket tartalmazzák, az importot nem.
    2. Személygépkocsi
    3. az un “Light vehicle”
    4. összes jármű (nehéz teherautókat és autóbuszakat beleértve)

    Itt valószínüleg a LV lesz, hiszen a lista élmezőnyében kishaszonjárművek vannak.

    Ennek megfelelően:

    A Ford Kínában 678 951 szgk-t gyártott a Changan-nal közösen, ezzel a 8. a szg gyártók közt.

    A Ford Kínában 935813 LV-t értékesített, ebből 230 006 a Jiangling -nál gyártott kishaszonjármű (Transit és változatai), 678 951 a Changan-Ford személyautója és 26856 az import (Focus ST,Explorer stb).

  • 2017.10.29. at 14:44
    Permalink

    Nyugi,előbb utóbb ott is telítődik majd a piac,csak egy kicsit tovább tart mert ők sokan vannak.Az olyan társadalmakban ahol évekig mesterségesen visszaszorították a fogyasztást ez természetes folyamat.Nálunk is volt ilyen a rendszerváltást követő években.A piacgazdaság szereplői felismerik az abban rejlő lehetőségeket,hogy mi is évekig ácsingóztunk a “nyugati termékek/autók után és hirtelen megnyíltak a határok.A 90-es évek elején mi is eladási rekordokat döntögettünk az azt megelőző évekhez képest de a piac itt is telítődött mint nyugaton.Hiszen egy tartós használati cikket/autót nem rövidtávra vesznek az emberek.Meg aztán mi magyarok is rájövünk,hogy amire régen olyannyira vágytunk nem is olyan jók,hogy nem érdemes az egész családot hitelbe sodorni egy egy újabb modellért mert nem biztos hogy minőségileg jobb a réginél.Ők most olyanok mint amikor a kisgyermeked beszabadítják a játékboltba életében először.Később minden alábbhagy és majd jöhet a következő kontinens pl Afrika meghódítása.Afrikában is autót mindenkinek!

  • 2017.10.29. at 14:44
    Permalink

    Én akkor voltam az USA-ban mikor Hong Kong-ot visszakapta Kína az angoloktól. Akkor a Hyundai mint márka kezdett a japán autók igazi riválisává vállni ott. Többen is megjegyezték hogy ez igen. Akkor ott még csak amerikai árut lehetett kapni az üzletekben, van olyan Nike pólóm ami eredeti Made in USA, még mindig egyben van rengeteg használat után!!!!! A kínai 1-2 évet kibírt. Az emberek nem akarnak használt cuccokban járni ők is megvették az olcsó kínait és évente ezt is kidobják mint a tartósat. A válság amit okoztak rádöbbentette őket(akisembereket) vesztettek Kínával szemben. Hamarosan mindenki rádöbben olyan lesz harcolni velük mint a németekkel a 2. világháborúban. Már elkezdődött a sárga veszedelem, hatványozottan fejlődik Kína évente, úgy ahogy soha semmi. Nemsokára túlerőben lesznek technikailag is az USA-val szemben. És akkor a Kínai vezetést ki fogja meggátolni hogy nekiugorjon bármelyik országnak???

  • 2017.10.29. at 14:44
    Permalink

    Bocs hogy nyavajgok de ez így mégsem jó 🙂 Ha a VW 2 469 713 db-ja 11,3%-ot jelent, akkor 1%-os részesedés 218 558 db autót tesz ki. A Ford Focusból 403 640 db kelt el. Ez már önmagában jóval több mint 1% (pontsoan 1.8%). Akkor a fordnak nem lehet 1,8% alatti a részesedése. Remélem nem kavarodtam már nagyon bele. Mert ha mégis hüleség amit mons mondok, akkor igérem egy hónapig nem kommentelek :))

  • 2017.10.29. at 14:44
    Permalink

    Na, bár a Ford/Focus eredmény más-ás tészta, lényeg, hogy valóban elírás történt, javítva, köszönöm.

    Brand of Year was Ford ranked in 11th with 3.2% of share, up 1.0 points from 2012 growing over 50% in the year.

Vélemény, hozzászólás?