Ünnepi Golf is jutott Pekingbe

Kínában is hangsúlyozza a Golf jubileumát a Volkswagen

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Speciális szériával ünnepli a Golf 40 évét Pekingben a Volkswagen.


Miként arról már megemlékeztünk, idén 40 éves a Volkswagen Golf, az etalon, a kompakt kategória fémjelzője. Debütálásakor persze messze nem volt még kapható a kínai piacon, ma azonban már igen, s miként a legtöbb autógyártónak, a Volkswagennek is fontos a kínai piac.
Hirdetés

Így aztán a Pekingi Autószalonra is jutott Golf, egy egyedi, a kínai piac számára készített évfordulós modell. Az elnevezésen nem agyalhattak sokat, Golf Edition névre hallgat a nem csak kívül, hanem kéttónusú, bőrkárpitos utasterével is zömében fehér Golf.
A fényezés amúgy nem egy mezei "területi képviselős" alapfehér, hanem aranyszemcsékkel megszórt, így a ráeső fény függvényében változó árnyalatú, a napfelkeltére utalva "Magic Morning", azaz mágikus reggel fantázianevű. A tükörházak matt króm bevonatot kaptak, a felnik egyedi 19 colosak.
Az utastérbe a krómon túl valódi fabetét, a középkonzolra egy kis zongoralakk és az aktuális Golftól megszokottan LED-es hangulatvilágítás is jutott, hogy a kínaiak is lássák: a Golf etalon(nak tartott).
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?