Titkos képek az új Mercedes roadsterről

Kiszivárgott a Mercedes SL katalógusa

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az SLK stílusában újult meg a Mercedes nagy roadstere, már a bemutató előtt tudjuk, hogy 140 kg-mal könnyebb elődjénél.


Idő előtt jelentek meg a weben a Detroitban bemutatkozó Mercedes SL roadster prospektusának szkennelt oldalai, melyeken már álca nélkül látható a kétüléses külseje és utastere is.
Az autó alapformája nem sokat változott a kifutó modellhez képest, legtöbb új dizájneleme a kisebb SLK-ról már ismerősnek tűnik. Ugyanez érvényes az utastérre is, leszámítva a műszerfalat és a középkonzolt, melyek kialakítása eltér a SLK-tól.
Az új SL roadster 89 százalékban alumíniumból készül, az A-oszlopban található némi nagyszilárdságú acél, ami egy roadsternél teljesen érthető, a hátsó karosszéria-elemeket viszont az alumíniumnál is könnyebb magnézium ötvözetből gyártották.
Hirdetés

Ennek köszönhetően az új modell 140 kg-mal lesz könnyebb elődjénél, amit a cég olyan érzésként ír körül, mintha a reptéren kiraktuk volna túlsúlyos, nehéz poggyásszal utazó barátunkat az autóból; érezhető lesz a változás. Az új SL továbbra is önműködő kemény tetővel érkezik, főbb műszaki újdonságai között meg kell említeni az újszerű, de egyelőre ismeretlen technológiát felvonultató ablaktörlő-rendszert, és a motorválasztékot is átvariálják.
A januárban esedékes hivatalos bemutató előtt feltehetően újabb adatokkal gazdagodunk még az SL-lel kapcsolatban, akkor pedig nyilvánvalóan minden infót megkaphatunk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?