Senkinek sem kell a pink Espada?

Kívánatos, mégsem kel el a rózsaszínre fényezett Lamborghini Espada

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kevés autónak áll jól a halvány pink árnyalat, a hajóméretű Cadillac De Ville persze közéjük tartozik. Lamborghinire nem jellemző, pedig oltári dögös így az Espada.


Jó, egy Lamborghini Espada mindenhogyan dögös, legyen bármilyen állapotú és árnyalatú. A rózsaszín eddig még kimaradt, ami nem véletlen, hiszen ilyen árnyalata nem volt a Lamborghininek gyárilag. Ez az Espada például zöldként gurult ki Sant'Agata Bolognese híres kapuján. Ötévesen kapta az egészen halvány pink árnyalatot egy fényezőműhelytől. Ízléstelennek egyáltalán nem mondanánk, mivel nem élénk, elsőre akár fehérnek is tűnhet. Mindenképp különleges, és ahogy arra számítanánk, egy hölgy kérte, hogy fényezzék át a csodás olasz kupét.
Hirdetés

Marcello Gandini sosem gondolta volna, hogy a pink ennyire jól fog állni az Espadának, ma már ilyen gond nem lehet, hiszen az Ad Personam stúdiókban olyan színben kérhetjük az új Lamborghiniket, amilyenben akarjuk. 1992-ben tetőtől talpig felújították az Espadát, a fehér bőr belsőt is, ami azóta ismét törődést igényel, de messze nincs rossz állapotban. A 3,9 literes V12-es Lamborghini motor még mindig tudja a gyári 350 lóerő nagy részét, teljes mértékben működőképes és használható is akár. Mégsem kell senkinek. A 177 ezer kilométert futott legendára összesen két licit érkezett az eBayen, de a 13 milliós ajánlat enyhén szólva is röhejes, nem is ütötte meg az elvárt összeget, ami teljességgel érthető. Bár nem eredeti, ennél azért mindenképpen többet ér.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?