Három hengerrel és öt ajtóval is jön az új Mini

Klasszikusán is változtat a Mini, azaz a BMW

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az eddigi háromajtós karosszéria mellett praktikusabb ötajtóssal is kapható lesz a jövőre érkező új Mini.

A kisgyermekes fiataloknak szeretne a kedvében járni a Mini azzal, hogy klasszikus háromajtósának új generációját praktikus, ötajtós karosszériával is kínálhatja majd - írja az Autocar brit magazin. A modernkori harmadik, F56 kódjelű széria jövő év elején mutatkozik be, családbarát verziója pedig hagyományos ajtókat fog kapni, nem "öngyilkosokat", mint amilyenekkel a Clubman rendelkezik. Az új platform okán eleve növekszik az Mk3-as Mini hossza, míg az ötajtósság egész biztosan extra tengelytáv-gyarapodást is szükségessé tesz az első ajtók rövidebbre szabása mellett, a hátsók persze vélhetően így is egészen a C-oszlopig nyúlnak majd. Nem valószínű, hogy a ki/beszállás nagyon kényelmes lesz, a csomagtartó pedig marad apró. Az Autocar úgy tudja, hogy a BMW-mérnökök mostanában végzik a héjon az utolsó simításokat.
Hirdetés
Az új karosszériatípuson túl háromhengeres, turbóval is spórolós benzinmotorok megjelenése jelenti majd a fő újdonságot, az izmosabb Cooper S és John Cooper Works típusok továbbra is négyhengeresek lesznek (nyilván frissítve, erősítve, környezetkímélőbben, alacsonyabb fogyasztással). Az ötajtós Mini bevezetésétől a BMW-csoport nem titkoltan az eladások fellendülését várja, hiszen míg az elmúlt időszakban a háromajtós nem tudott kellően sikeres lenni, a Countrymant veszik a népek, mint a cukrot.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?