2 másodperc sem kell százig az új Teslának?

Komoly gyorsulása lehet az új Tesla Roadsternek

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Tesla Roadster következő generációja egészen elképesztő sprintre lehet majd képes. Akár 2 másodperc alatt gyorsulhat 0-ról 100 km/h-ra.


Elon Musk folytatja az információk csepegtetését a közösségi médiában a Tesla Roadster következő generációját illetően. A legutóbbi egészen hihetetlenül hangzik. Amikor a Tesla vezérigazgatóját arról kérdezték, vajon az új Roadster képes lesz-e a 0-100 km/órás sprintet 2 másodperc alatt teljesíteni, azt válaszolta, hogy ez egy igen érdekes cél. Pár hónappal ezelőtt Musk azt nyilatkozta, hogy "még néhány évre" vagyunk a Roadster utódjának megjelenésétől.
Hirdetés

Azonban ez a kijelentése nem gátolta meg abban, hogy elárulja, hogy az új modell lesz az első a palettán, amelyik megkapja a Maximum Plaid üzemmódot, ami a Tesla szerint még gyorsabb lesz a már létező Ludicrous módnál. A jelenlegi csúcsot a Model S P100D tartja 2,5 másodperccel. Musk tovább emelte a tétet azzal a kijelentésével, hogy csak akkor számít érvényesnek az eredmény, ha a Roadster a gyártósorról legurulva képes azt teljesíteni, utcai gumikkal. Hogy sikerül-e elérni a bűvös 2 másodperces határt, arra később derül majd fény.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 17:23
    Permalink

    A shortot (pláne napon túl) nagyon kemény drognak tartom, óriási kockázat van benne amit tényleg csak olyan pénzzel szabad bevállalni ami ha “elvész” sem gond (de hát kinek van ma “olyan”).
    De pont amikor ezt írtad valaki lett volna olyan “bolond” hogy mondjuk csak egy 10x-es tőkeáttétellel megshortolja 1 hétre… (minimum megduplázta volna a tőkéjét)

  • 2017.10.27. at 17:23
    Permalink

    Ú, ez nagyon PR szagú, de legyen így, ha lezárul a 2018-as üzleti év minden kiderül, ha profitot termel a cég akkor lesz jövője ha nem akkor… (akkor is csak más). A tény viszont az hogy a Teslának jelenleg nincs pénze további gigagyárak építésére (tehát külső finanszírozás szükséges)
    amúgy nekem a Washingtoni rézbőrűek South Park rész jutott eszembe erről a cikkről.

  • 2017.10.27. at 17:23
    Permalink

    “[i]Közületek merne venni valaki a következő 5 évre Tesla részvényt?[/i]”

    Egy piszkosul, rohadt elfogult PR cikk:
    [url]http://www.portfolio.hu/tool/print.php?i=255637&k=2[/url]

    aztán rájön az ember, hogy nem is, sőt nem túlzás azt mondani, hogy az autógyártás történetének legnagyobb dobása a Tesláé.

    Forticors, nem mernék venni 5 évre Tesla részvényt, de bolond lennék shortolni, akár egy hétre. 🙂

  • 2017.10.27. at 17:23
    Permalink

    Nehéz megmondani, hogy mennyi Tesla lesz 15-20 év múlva, de szerintem nem is számít, annál inkább, hogy az egész autóipart felforgatta. Új irányt mutatott, új lendületet adott a világnak. Ha majd 100-200 év múlva lesz olyan történelemkönyv ami az autókról szól, abban benne lesz Nicolas-Joseph Cugnot, Ford T-modell, Nikolaus August Otto, Rudolf Diesel, Dunlop, Felix Wankel, Toyota Prius, VW dízelbotrány és a [u][b]Tesla[/b][/u] is és ezt már soha nem lehet tőle elvenni.

  • 2017.10.27. at 17:23
    Permalink

    igen, kb ez a mantra tartja ilyen magasban az árfolyamot. Közületek merne venni valaki a következő 5 évre Tesla részvényt?
    Nem ismerem pontosan a Tesla részvényesi struktúráját, azt tudom hogy kb. 50% a közkézhányad és kb az ötödét birtokolja Musk, illetve vannak részvénnyé konvertálható kötvények. Kérdés: a Tesla hogyan védekezett a spekulatív short támadások ellen, mert ugye egy pánikszerű eladás (részvényár korrekció) a jövőbeni befektetőket (részvény- és kötvénykibocsátás célpiacát) bizonytalanítja/lehetetleníti el. Nem lesz miből tovább finanszírozni a nagy terjeszkedést.
    A cég termékei jók (nagyon jók), de ezek közül kb a model 3 az ami üzleti sikert is hozhat. Esetleg a Model S-t nem adhatnák mondjuk 10-15ezer dollárral drágábban? Ez nem egy olyan modell aminek a vásárlói annyira árérzékenyek lennének, ennek típusnak a vásárlását nem ár/érték szempontok befolyásolják. A cég üzemi eredménye szempontjából viszont pozitív lenne.

    De nézzük az “eszeveszett” story-t a cégben: A Teslában jelenleg szabad cash kevés. A Gigagyár talán 18-ra elkészül teljesen. A model 3 gyártását ( a sok csúszással) a napokban kell(ene) megkezdeni mert őszre már értékesíteni akarják. Én nem láttam még cikket hogy “így folyik a termelés az új gigagyárban”, meg hogy ” legördülnek az első model3-ak a futószalagról”. Ehelyett van újabb Musk bejelentés: “2 mp alatt fog gyorsulni az új Roadster”, kép villan a model y-ról amit 19-ben már gyártanak, őszre bemutatja a Tesla a kamiont stb… Szóval a hanta a valós eredmények (üzleti eredmények) nélkül. Be van jelentve hogy lesz gigagyár 2, sőt további három (!!!) gigagyár épül a világban (köztük Európában is). Kérdés: Miből?

    (egyébként a veszteség egy része abból van hogy nem tud nyereséggel autót gyártani, a gyár építés pedig nem az üzemi eredményt csökkenti, egy tárgyi eszköz beruházás nem befolyásolja egy cég üzemi-operatív eredményét, hiszen “az” még nem vesz részt a termelésben, így értékcsökkenést csak aktivált eszköz után számolhatsz el. A pénzügyi eredményt már befolyásolhatja egy beruházás, de most üzemi eredményről beszélünk)

  • 2017.10.27. at 17:23
    Permalink

    Nem mindegy hogy aveszteség abból van hogy nem tud nyereséggel autót gyártani, vagy épp terjeszkedik új moedllekkel és ahhoz szükséges új gyárral, meg persze új úzletágakkal…

  • 2017.10.27. at 17:23
    Permalink

    Udv, en nagyon drukkolok nekik, Test vezettem egy model S-t, fulig ert a szam. Nagyon innovative egy csapat, a hazi akku csomag napelemrol toltve csak noveli az elismeresemet. Tudom ez nem a panellakoknak szolo megoldas, de a
    csaladi hazasok java ingyen autozhat ezzel a megoldassal.

  • 2017.10.27. at 17:23
    Permalink

    15-20év múlva a Tesla( ha egyáltalán lesz még) egy olyasmi kaliberű dolog lesz, mint ma egy mustáng. Itt-ott elvétve lehet majd látni belőle néhányat, de ennyi. Nem fogja meghódítani az autóipart.

  • 2017.10.27. at 17:23
    Permalink

    Autóiparról van szó, szóval almát-almával…Kb. ez a lelkesedés hajtja még az árfolyamot tovább és tovább…. De nézzük a számokat: 1db 1 dollár névértékű részvény 380 dollárt ér a tőzsdén. 1 db 1 dollár névértékű részvény után csak tavaly a veszteség 4 dollár felett volt! Miből van fedezve ez a veszteség? (aki ért hozzá tudja a választ).
    A termékek jók, néhány éve még volt kb 5 év előnye a Teslának, ebből még most is van valamennyi. Ha a többi autógyártó is komolyan ráfekszik a villanyautó projektre (és a Tesla miatt mindenképpen muszáj lesz nekik) bizony lesz komoly versenytársa a cégnek.
    A model 3-mal ha a cégnek nem sikerül végre pénzügyi eredményt is produkálni akkor vége a nagy bizalomnak. Rendelésállomány megvan, de annak kielégítése bizonytalan (állítólag a meglévő kapacitások mellett lesznek olyan megrendelők akik befizették az előleget és 5 év múlva kapnak autót!)
    Ez a folyamatos hitegetés, állandó csúszás a gyártás beindításában bizony már lassan bénázás (menedzsment terén). Egy üzleti vállalkozás lényege, hogy a befektetett tőke megtérüljön profit formájában. Ezen az árfolyamot a cég már valószínűleg túlértékelt, egy árfolyamkorrekció a beruházások finanszírozását lehetetlenítheti el, felvásárlás sorsára juthat a cég. Vagy a részvényesek kiveszik az irányítást Musk kezéből (aki csak kb a cég ötödét birtokolja közvetlenül!!!!) és fundamentálisan is stabil helyzetet teremtenek, de ez is mindenkinek fájni fog.
    Hiába a sok innováció, ötlet és fejlesztés ha nincs aki finanszírozza.

    (Jobs folyamatosan figyelt arra hogy legyen profit!)

  • 2017.10.27. at 17:23
    Permalink

    Lehet kockázat a Tesla ha a hibákat keresed benneakár megvásárolt autóként akár a befektetőknek, de nézzük csak azt hogy “a NAGYOK közül” pl az Audi is mint etalon márka gyökeresen nyilvános fordulatot vett mint hogy azt vallották nem ez a jövő most meg ez a jövő.
    szó szerint öntik a villanyautófejlesztésbe a pénzt igaz kellett hozzá a dízelbotrányuk is.
    Nem szabad elfelejteni a Tesla aktuális előnyét ezen a téren, és a bizalmat amit megszavaznak azok a márka számára akik kipróbálták, sőt sokak az Elon Muskténykedései hír hallatán pl újrafelhasználható rakétatechnológia tetőcserép napelem és háztartási energiatárolási bázis…… már megszavaznak a Teslának látatlanba is egy nagyon magas színvonalat amit technikailag még 2017-ben tart is 2013-as model S berobbanása óta. Gigagyárral, gyorstöltő lehetőségű hálózatával még emeli a jövő nimbuszát is.
    Igen van ekkora Story a cégben mert csak most kapkodja a levegőt a többi autógyártó nagymúltú 100 éve fényesre csiszolt marketingjével alig vagy semmivel sem jobb autókat gyártó levegőszennyező, élettér szennyező sőt koromokádó autógyártó vállalat.

  • 2017.10.27. at 17:23
    Permalink

    valóban én is több értelmét látnám, kisebb erőnek, de nagyobb hatótávnak. ráadásul szerintem elég hozzá egy program is, ami visszafogná mittomén mondjuk 400 lóra, egy p100d-t, igaz, csak 5 sec-et gyorsulna kb. de lehet elmenne 500km-et terhelve.
    plusz elég szomorú a tény, h 400 gyorstöltést bír a tesla károsodás nélkül. 1 évet talán kibírna…. 😀

  • 2017.10.27. at 17:23
    Permalink

    Nem vagyok a pénzügyi számok rajongója, de szrintem ezúttal két teljesen különböző adatot veszel össze.

    A Tesla esetében a veszteség nem “bénázás” miatt realizáódott, hanem a látványos expanzió (nem csak gyártókapacitás, de ózleti modell tekintetében is). Egyrészt a bizalom alapja az eddigi eredmény (nem pénzügyi értelemben), másrészt az új gyár mellett a Tesla charger hálózat is páratlan az iparágban.

    Musk ugyanaz a zseni, mint Jobs volt az elektronikában…

  • 2017.10.27. at 17:23
    Permalink

    Ezt az árfolyamot már a befektetők vágyai hajtják felfelé, irreális magaslatokban van. Musk pedig csak fújja-fújja a lufit. Jelenleg ugye veszteséges az autógyártás a Teslánál és ha nyereségessé teszik is (mondjuk az iparágban a legjobbak lesznek és minden autón 10% üzemi nyereséget érnek el), hány autót kell gyártaniuk és eladniuk ahhoz hogy a részvények P/E mutatója akár az iparági átlagot elérje?

  • 2017.10.27. at 17:23
    Permalink

    Egyszer olvasnám már azt ..” Íme egy villanyautó amit 5 perc alatt teljesen fel lehet tölteni és elmegy 800 km et egy töltéssel … cserébe csak 7 másodperc alatt gyorsul 0ról 100 ra … ” Én ennek a hírnek örülnék nem annak hogy 2 másodperc alatt 100 utána 300 km enként töltés 10 órán át…addig meg malmozol mert nem tudsz továbbmenni .

  • 2017.10.27. at 17:23
    Permalink

    Személy szerint a Teslák újra meg újra lenyűgöznek. Itt nem csak arról van szó, hogy a Tesla a semmiből fel tudott építeni olyat amivel nagymúltú és sikeres autógyárak már azzal is körbeturnéznak, hogy valami hasonlót sikerült előkészíteniük ([url]http://autossagok.blog.hu/2017/06/21/jaguar_i-pace_nyalcsorgato[/url])…
    A Teslák minden porcikájukban különösek és újszerűek (kivéve az elxeszett Mercedes-kezelőszerveket), a semmiből érkezve sikerült márkasajátos arculatot kidolgozni. Két modelljük kb egy kisebb elitprémiummárka eladásait hozza (pl Maserati), de közben építik ki a saját töltőhálózatukat, miközben a Jag turnéján eszükbe sem jutott hasonló a szervezőknek.

    Valamire nagyon ráérezett Musk, és ezt látják a befektetők.A rszvényárat nem a profit vagy a forgalom határozza most meg hanem az eddigi sikerek és főleg a jövőbeli sikerek lehetősége…

  • 2017.10.27. at 17:23
    Permalink

    Egyrészt nem csak ő a tulaj, ez egy tőzsdei cég irreálisan magasra fújt árfolyammal (nagyobb a piaci kapitalizációja jelenleg mint a GM vagy a Ford, úgy hogy ezeknek a társaságoknak az üzemi eredményük nagyobb mint a Tesla teljes bevétele). Ha a kínaiak nem tolnak bele majdnem 2 mrd-t akkor már nagy baj lenne. És nem gondolom, hogy bármelyik befektetőt örömmel tölt el az hogy remek termékeket gyártanak elégedett ügyfeleknek az ő pénzükön.

  • 2017.10.27. at 17:23
    Permalink

    És a hírre újabb csúcson az árfolyam….Mindeközben sem azt nem tudni pontosan mikor lesz kész a híres gyár, mikor lesz már végre tömegtermelésen a model 3 és mikor válik végre nyereségessé a vállalat….
    Szép-szép hogy innovatív termékekkel rukkol elő folyton a cég csak hát ezeket nem ártana gyártani is profittal! Ez még eddig nem sikerült nekik soha….

Vélemény, hozzászólás?