Milliárdokat bukik az infláción és az alkatrészhiányon a Ford

Komoly hiányról számolt be a Ford, főként a beszállítók miatt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Reuters beszámolója szerint a világ egyik legnagyobb autógyártója, a Ford is komoly problémákkal küzd: az alkatrészellátás akadozása mellett az infláció is megnehezíti az autók előállítását és nyereséges értékesítését.

Csak az elmúlt negyedévben egymilliárd dollárral nőttek a Ford költségei a beszállítók felé, az infláció miatt ugyanis jóval többet kell fizetniük ugyanazokért az alkatrészekért. Ez még nem is a legkomolyabb probléma, ennél sokkal fontosabb, hogy az ellátási lánc problémái az értékesítést is lassítják, nagyjából 45 ezer autó áll raktáron alkatrészhiány miatt, félkészen.
Hirdetés
Ezekkel az adatokkal számolva már nem is meglepő, hogy a gyártó költségei várhatóan 4 milliárd dollárral nőnek meg idén, amely hiányt kizárólag a nagyobb árréssel eladható modellek miatt tudnak behozni. Ilyenek például a magasan extrázott modellek, illetve a SUV-ok és - főként az Egyesült Államokban - a pickupok. Más gyártók is hasonló cipőben járnak: nem ritka, hogy jóval előbb tudnak olyan autót szállítani a vásárlónak, amely a - magasabb - vételárához képest olcsóbban előállítható, ezekre helyezik ugyanis a prioritást a gyártók alkatrészrendeléskor.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?