Plug-in hibrid is lehet a Kia Niro kistestvére

Kompakt plug-in hibrid crossoveren dolgozik a Kia

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Elkészülhet a Kia Rio magasított leszármazottja, ami városi crossoverként, a Niro rendszerével, de plug-in hibridként várható.


A Kia gőzerővel dolgozik a negyedik generációs Rión, aminek világpremierje az októberi Párizsi Autószalonon várható. A szokásos szupermini kivitelen kívül azonban városi crossover változatban is betámadhatja a B-szegmenst a Kia újdonsága - mindezt John Kim, a Kia nyugat-európai csapatának vezére árulta el. A Kia már korábban is bemutatott egy kisebb méretű crossover koncepciót, ami úgy látszik, valóban elkészülhet.
Így kistestvért kaphat a Niro, aminek általunk is dicsért hibrid technológiáját megkaphatja a Rio-alapú crossover is, a szokásos turbós 3 és 4 hengeres erőforrásokon kívül. Ez a rendszer egy 1.6-os szívó benzinest és egy elektromos motort ötvöz, összteljesítményük pedig 141 lóerő és 264 Nm nyomaték. Ha valóban elkészül a hibrid mini-crossover, valószínűleg konnektoros, plug-in hybrid lesz.
Hirdetés
Az is valószínű, hogy a prémium vonalat veszi célba a koreai gyár, az új crossover árát pedig a könnyebb, ám magasabb kasztni határozza majd meg a Niróval szemben, aminél azonban kisebb csomagtérrel várható. Annyi biztos, hogy összkerekes változatot ebből sem terveznek készíteni, ragaszkodnak az elsőkerék-meghajtásához. A Rióból egyébként érkezik a GT változat is, ám arra is csak két év múlva számíthatunk. A crossover változat valószínűleg még csak ezt követően érkezik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?