Kicsontozva érkezik a Porsche Cayman R
Könnyebb és gyorsabb a Porsche Cayman R
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A Cayman R menetteljesítményét a karosszéria tömegének apasztásával, néhány kényelmi extra elhagyásával és a boxermotor izmosításával is fokozták.
Az 5 éve megjelent, s 2 éve már a megszokott ciklusközi frissítésén is átesett Cayman, azaz a Porsche belépő kupéja most versenypályára szánt változattal jelentkezik. A Cayman R tömegét az alapverzióhoz mérten 55 kilogrammal apasztották, egyebek mellett csökkentett méretű, 54 literes üzemanyagtartályt, karbonszálas műanyag vázra épített sportüléseket, alumínium panelre épített ajtókat építettek a pályagépbe. A futómű 20 milliméterrel ültetett és természetesen keményített. A 19 colos alufelnik önmagukban 5 kilós spórolást jelentenek. A 3,4 literes, 6 hengeres boxermotor teljesítményét 320-ról 330 lóerőre fokozták a Porsche fejlesztői, a kúra eredményeként az alapáras, 6 fokozatú manuális váltóval kereken 5 s alatt gyorsul 100 km/órára a Cayman R, az opciós, 7 fokozatú dupla kuplungos automata váltó további egy, míg a rajtprogramot is adó Sport Chrono csomag további két tizedmásodpercet javít a gyorsuláson, így a Cayman R akár 4,7 s alatt 100 km/órára érhet. A végsebesség manuális váltóval 282, automatával „csupán” 280 km/óra. Az eddigi Cayman csúcsgéphez, azaz az S-hez mérten mintegy 10 százalékkal adják majd drágábban a februártól kínált R-t, melyhez az önzáró hátsó difi alapáras, de a tömegcsökkentés jegyében a légkondicionálót és az audiorendszert is száműzték belőle.
Karbonszálas műanyag a hátsó légterelő, könnyítettek a speciális 19 colos alufelnik, illetve a kagylóülések, rádió és légkondi pedig nincs
Tágas, jó, de taxinak már nem sokáig: Opel Zafira 2001-ből
Öt évig nem kell szervizre költeni - itthon a Renault Captur
Lamborghinijének összetörésével keltett szenzációt a flúgos futam egyik indulója
Kétszer annyit nő a benzin, mint a gázolaj ára
A vártnál tízszer többet adtak a Tolvajtempó sztárjáért
Honda Legend Coupe 2.7i V6, 1989 - használtteszt
Itthon kapott villanymotort az 1974-es Volkswagen Bogár - megnéztük, kipróbáltuk
Telefonba költözött a Használtautó.hu
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Ez lenne a legjobb családi autó? Toyota Verso teszt
Megújult a Toyota Verso, a fizimiskán túl a technika is részint friss. A klasszikus egyterűs jellemzőkhöz a Toyota vezetési élményt is bőven csomagolt, ez bizony jó!
Boldogsághormon. Fiat Panda teszt
Végre-valahára kipróbálhattuk az új Fiat Pandát, s bár messze nem tökéletes, továbbra is szerethető, stílusos, nagyon olasz kisautó. És az 1.2-es benzinmotornál nem kell jobb.
Fogyasztás? Nem tényező! SEAT Toledo 1.6 TDI CR teszt 
Dízelmotorral járt nálunk az első Csehországban gyártott SEAT, azaz a Skoda Rapid édestestvérének számító negyedik generációs Toledo.
- Mazda6 Sportkombi 2.2 CD150 Revolution teszt
-
Ford Fiesta ST teszt
- Peugeot 208 1.2 VTi Active teszt
- Ford Tourneo Custom LWB 2.2 TDCi Titanium teszt
- Peugeot 301 Allure 1.6 HDi 92 LE teszt
- Audi Q5 2.0 TDI quattro S tronic teszt
- Dacia Logan Arctic 1.2 16V teszt
Címlapon
Friss cikkek
Kicsit új, nagyon nagy. Felfrissült a Skoda Superb
11 órája – Újdonság
Nemsokára lesz új Superb, addig is a Skoda frissített egy jót a zászlóshajó második szériáján, hiszen ez a szokás. És még elegánsabb, na meg jóval takarékosabb is lett.
Amíg van rá vizsga, addig taxi, aztán kuka
3 napja – Sztori
Rövidesen új rendeletnek kell megfelelniük a budapesti taxiknak. Olyat néztünk meg, ami elvérzik a korhatáron, s ami talán fabatkát sem fog érni. Egy 7 üléses Opel Zafiráról van szó.
Nem mese: 887 lóerős a Porsche új hibridje
4 napja – Újdonság
A Porsche 887 lóerős plug-in hibrid szupersportkocsija a hatékonyság és a maximális teljesítmény jegyében született. 4,6 literes V8-as benzinese, valamint két villanymotorja 2,8 másodperces százas sprintet ad, végsebessége 340 kilométer/óra.
-
Itthon kapott villanymotort az 1974-es Volkswagen Bogár - megnéztük, kipróbáltuk
5 napja – Sztori -
Hosszas előjáték után, végre bemutatkozott a Mercedes-Benz S-osztály legújabb kiadása
2 hete – Újdonság -
Itthon az Opel Cascada, aki most rendeli, már nyáron élvezheti
2 hete – Újdonság -
Peugeot RCZ: frissebb, vagányabb, ugyanolyan élvezetes
2 hete – Újdonság -
Vezettük a kecskeméti Mercedest, a szebbiket. Meg még egy rakás másikat is
2 hete – Újdonság -
Fokozta eladásait a Nissan, most pedig piaci részesedését is hizlalni kívánja
3 hete – Sztori -
Újra van Peugeot GTi, alapára 5,88 millió forint
3 hete – Újdonság
Kapcsolódó tartalom
- Porsche Design P’9981 Blackberry
- Fogyassza felelősséggel: bárszekrény a Porsche Designtól
- Újabb milliós bringák a Porschétól
- Középmotoros szupersportkocsival áll elő a Porsche?
- 911 GT3 Cup: már elérhető a Porsche új versenyautója
- RUF CTR 3: versenyautó közútra is
- Újjáéled az orrmotoros Porsche 928
- Itt a vadonatúj Porsche 911
- Switzer Performance Porsche Panamera Turbo
- Boxster és Cayman jubileum a Porsche családban
Cikk ajánló
Egy éven belül 6 új hibrid a Toyotától
2 éve – Autósvilág hírei
A hibridek terén egyértelműen piac- és technológiai-vezetőnek számító Toyota folytatja hódítását és 2012 végéig nem kevesebb, mint 6 új benzines-elektromos modell bevezetését ígéri.
Videón a halkan járó, jövőre érkező elektromos BMW 
5 hónapja – Autósvilág hírei
Az év végére már piacra ígéri, most pedig videón, de még csak néhány adatával mutatja i3 villanyautóját a BMW.
Elütötték szegény lányt. Vagy nem? 
9 hónapja – Sztori
Addig nézzük és mutogatjuk az ilyen videókat, míg majd szükségesnek érezzük bekamerázva róni az utakat.
-
Intelligens iGO fut a Becker Active 50 és a Becker Ready 50 készülékeken
2 éve – Autósvilág hírei -
Várható volt, megvan: ismét a Toyota a legnagyobb autógyártó
4 hónapja – Autósvilág hírei -
Álca nélkül a Volvo XC40
12 hónapja – Autósvilág hírei
Használtautó.hu
|
Ár: 9.200.000 Ft Évjárat: 2008 / 6 Kivitel: coupe Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 16.840.000 Ft Évjárat: 2011 / 10 Kivitel: coupe Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 14.300.000 Ft Évjárat: 2012 / 1 Kivitel: coupe Üzemanyag: Benzin |
























