Elkerülik az ütközést az új Fordok

Kormányozni is segít a bajban a Ford új asszisztense

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Többféle új vezetőasszisztensen is dolgozik a Ford, köztük egy olyan új funkcióval, amilyet más még nem kínál.

Persze a Tesla már a teljesen önvezető autó ígéretével kecsegtet, a többi autógyártó még inkább csak vezetőasszisztensekről beszél, ám ezeket már most árusítják is. A Ford ugyancsak számos ilyet kínál, a széles körben elterjedt távolságtartós tempomattól a távolsági fényszóró automatáig. A fejlesztések azonban nem álltak meg, újakon dolgozik a márka, így például hamarosan valóban egyetlen gombnyomássá egyszerűsödik a parkolás az új Fordokban.
Hirdetés
Nagy sebességnél és városban egyaránt működésbe lép a Ford fejlesztés alatt álló funkciója, amely az ütközés elkerülése érdekében tett manővert segíti. E rendszer radar és kamera alkalmazásával eleve előbb észleli az akadályt, mint a vezető, és akkor lép működésbe, ha vészfékezéssel sem kerülhető el az ütközés és a vezető megkezdi az akadály kikerülését. Ilyenkor a megfelelő és gyors kormánymozdulatokat segíti elő az új vezetőasszisztens. Ezenkívül az autópályákra szemből behajtásra - illetve általában a behajtási tilalomra - figyelmeztető rendszer is hamarosan megjelenik a Fordokban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 00:29
    Permalink

    lapar, vállvetve egyetértek veled! Ez csak a multinacionális fejlesztő és gyártócégeknek ad óriási profitot, de életvédő funkciója 0!!! A képen is látszik, ahogy a buszt kikerüli, ha a bugyuta sofőr “_elmélázik”. De mi van, ha akkor épp szemből jönnek?? Akkor levezet a szakadékba, vagy a viaduktról? Az ember tudja, -felelősen- a legjobban, legaprólékosabban uralni a járműveket.

    Nem beszélve, hogy ezek a rendszerek/ ketyerék el is romlanak a kocsikban és ha nem is öl meg senkit sem ennek következtében, de a javíttatása gigászi összegek!! EME ÁLLÍTÁSOM TÖBB SZERELŐ ISMERŐSÖM IS ALÁTÁMASZTJA. TELE VANNAK vezetéstámogató asszisztens- meghibásodással… Lehet a sok birkának ilyen gépeket venni. Széles mosoly, bár ha gyilkolnak ezek a technikák, akkor inkább könnyek.

  • 2017.10.28. at 00:29
    Permalink

    És később már vizsgázni sem kell autóvezetésből, mert minek?
    Én nem nagyon örülök ennek a sok vezetés könnyítő rencernek, mert egyre több a hülye (értsd: vezetni nem tudó) az utakon.

Vélemény, hozzászólás?