Óriási baleset az autópályán

Közel 200 autó tört össze, egy ember életét veszítette a tömegbalesetben

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Filmbe illő képkockák láthatók azon a videón, melyet az út széléről készített egy szemtanú.

A sűrű hóesés és az erős szél minimálisra csökkentette a jeges úton a látótávolságot, emiatt együttesen közel 200 személyautó és kamion ütközött a Michigan mellett húzódó I-94-es autópályán. A baleset első fázisában közel 10 kamion ütközött, melyek elzárták a sávokat, ezt követően pedig jött a harmonika effektus.
Hirdetés

Több kamion kigyulladt, közülük egyik tűzijátékot szállított, míg egy másik tartályában lévő hangyasav órákon át égett. A balesetben egy kamionos életét vesztette, 22 fő pedig megsérült.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 22:45
    Permalink

    Hülye gyerek, ha te lennél esetleg egy ilyen baleset résztvevője, és ugyan úgy nem jelezné senki se a balesetet, és komolyabb sérülés nélkül túlélnéd, akkor neked lenne a legnagyobb szád, hogy miért nem futottak előre a láthatósági mellénnyel jelezve a bajt!
    Igen, veszélyes a havas ködös út mellett lenni, de inkább nézed, míg az emberek szépen egymásba rohannak és meghalnak?

  • 2017.10.28. at 22:45
    Permalink

    Gé:

    Igen, egyébként faterék is kb. ezt csinálták, de majdnem tragédia lett belőle számunkra is… 🙁 Egyébként ott a helyszínen 3 ember halt meg a szemünk előtt. Nagyon gáz volt. A belső sávban egy össze-vissza törött fekete, kivilágítatlan E36 állt keresztben, de annyira meg volt sérülve, hogy egyetlen ajtót sem lehetett kinyitni. Az ablakokat betörni nem nagyon kellett, de a tető is be volt horpadva, a biztonsági övek pedig beragadva, gyakorlatilag esélytelen volt a kábult utasok kimentése. Tolni nem lehetett, mivel a kerekek is ki voltak törve.

    Erre faterék feljebb mentek a pályán és integettek, világítottak, a már álló autókkal is megfordultunk és villogtunk a szembejövőknek. De volt egyetlen idióta, aki semmibe vette a figyelmeztetést és még oda is lépett neki, majd kb. 140-150-el telibe verte a BMW-t. Nagyjából 50-60 méteren keresztül tolta maga előtt, közben végig szikraesőt hányva, mivel a kitört kerekek miatt a fém csúszott az aszfalton. Félő volt egy robbanás is. A BMW-ben ketten voltak, az érkező autóban csak egy sofőr. Senki nem maradt életben… 🙁 Mindemellett faterékat is majdnem vitte magával az érkező. Szóval nehéz ezt megmondani, mit és mikor érdemes csinálni…

  • 2017.10.28. at 22:45
    Permalink

    Visszafelé szaladni az úton 2-3 kilométert és kalimpálni az érkezőknek, aztán vagy lassítanak vagy nem. Mondjuk ez az optimális elmélet, azok se csinálnák meg akik másoktól elvárják a “biztosítást” 😀

  • 2017.10.28. at 22:45
    Permalink

    Én sem mentem volna oda, az tuti. Egyszer az M3-ason botlottunk hasonlóba, megálltunk kicsit távolabb, faterék pedig odamentek biztosítani a BELSŐ sávban szerencsétlenül járt fekete E36-hoz. Mit mondjak, majdnem ottmaradtak mindannyian. Borzalmas volt. Mit kéne tenni itt a sodródó kamionok ellen? Csak kérdem, mert tényleg nem tudom… 🙁 Ötletem sincs, mi lenne az üdvözítő megoldás.

  • 2017.10.28. at 22:45
    Permalink

    Hulye gyerek, mit akarsz es hogy akarsz biztositani a nagy kodben meg hoesesben ? ki alsz a nagy teherauto ele ? ha le van fagyva valahol az autopalya akkor nem tudsz semmit csinalni. A vilagon mindenhol elofurdul ez a tipusu baleset . Tudom Magyarorszagon mindenki tokeletesen tud vezetni ,

  • 2017.10.28. at 22:45
    Permalink

    A hatalmas USA-ban nem az az első baleset láttán, hogy biztosítsd a helyszínt, a további baleset elkerülése érdekében? Nem, előbb kamerázni kell, az a legfontosabb!!!! Barom!

Vélemény, hozzászólás?