Záró futamához érkezett az Autónavigátor kupa

Közeleg az Autónavigátor kupa záró futama

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szeptember 30. és október 1. között Pécsett kerül megrendezésre az Autónavigátor kupa (autós tájékozódási és ügyességi autóverseny) záró fordulója.


A helyszín ezúttal is Pécs, a szervezők pedig a tavaszihoz hasonló játékos, vidám etapokat ígérnek. A versenyzők ismét számíthatnak néhány különlegességre, lesz például gokartos ügyességi verseny, autós ügyességi mérkőzés, szintén gokart pályán, illetve tervben van egy boxutcás kerékcsere is, melyről egyelőre nem árulhatunk el további részleteket.
A verseny 3 ügyességi és 3 tájékozódási szakaszból áll majd, most a tájékozódási szakaszok közül a legrövidebb is 3 órás lesz, míg a hosszabbak 4 óra körüli szintidővel készülnek. Mivel az utóbbi futamok mind egy-egy meghatározott témakör köré csoportosultak, ismét vidám feladatok várnak a versenyzőkre, ezúttal a Forma-1 témakörben. Ebből kifolyólag a szervezők szerint hasznos ha a versenyzők ismerik az idei Forma-1-es pilótákat!
A verseny központja ezúttal új helyszín lesz, a pécsi Lauber Dezső Sportcsarnokkal szemben a Baranyaring – Gokart Centrum területén (GPS: [É 460 03’ 51,45”, K180 12’ 42,26”]).
Nevezni előzetesen a www.georallye.hu oldalon, illetve a helyszínen, 2011. szeptember 30-án 17 és 18 óra között lehet. A nevezési díj 2500 Ft/fő (mely tartalmazza a díszvacsora költségét is).
A 2011-es Georallye Magyar Bajnokság, azaz az Autónavigátor kupa állása is megtekinthető a Pécsi Georallye Autósport Egyesület honlapján, a www.georallye.hu címen.
A verseny után természetesen az eredményekről is részletesen beszámolunk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?