Már tesztelik a 2019-es Corvette-t

Középmotorosra vált az amerikai sportautó-ikon?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Immár prototípusként is látni vélték a Corvette következő generációját, amelyet 2019-re várnak.

Korábban is szárnyra kaptak már afféle hírek, hogy a Corvette következő, várhatóan 2018-ban debütáló (és amerikai szokás szerint 2019-es modellévűként debütáló) következő generációja középmotorosként jelenik meg. Éles szemű rajongók azonban már ennek prototípusát is felfedezni vélték a Milford Proving Grounds tesztpályán. Mondjuk ember legyen a talpán, aki a középmotoros építés igazolását belelátja a jó másfél kilométer távolságból, nem éppen makulátlan minőségben készült fotón.
Hirdetés

A jóslatok szerint mindenesetre egy 450-500 lóerős V8-as dolgozik majd az új Corvette ülései mögött, az autó alapárát pedig 80 ezer dollár körül várják. Állítólag egy évvel később érkezik majd egy erősebb Corvette is, vadonatúj V8-assal és 100 ezer dollár körüli árral. 2020-ban pedig jöhet a Corvette E-Ray, amelynek első kerekeit villanymotorok hajtják. A fényes jövőt alátámasztani látszik, hogy a General Motors 729 millió dolláros fejlesztést hajt végre az elkövetkező években a Corvette modelleket ontó üzemében.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 04:03
    Permalink

    😀 😀 😀 😀 😀 ” A jóslatok szerint mindenesetre egy 450-500 lóerős V8-as dolgozik majd az új Corvette ülései mögött…. ” Mekkora balek a szerző istenem mikor volt farmotoros a Corvette ???? A szörnyű az egészben az , hogy ilyen tudással rendelkező emberek írnak egy szakportálon cikkeket …rémisztő . Ez nagyjából olyan mint mikor agysebész műtétre bemegy egy hegesztő műteni …

  • 2017.10.28. at 04:03
    Permalink

    A külsejéhez túl sokat nem kell nyúlni, mert az tökéletes. A középmotoros felépítés nem kifejezetten Amerika-specifikus terület – nekem kapásból a Pontiac Fiero és a Ford GT, ill. GT40 ugrik be, mint példa -, de nem hinném, hogy a Corvette-rajongók megorrolnának a változtatás miatt a Chevrolet-re. Sőt, lehet, hogy újak csatlakoznak a már amúgy is gigantikus mennyiségű tagot számláló csoporthoz:)

Vélemény, hozzászólás?