Örüljünk, már idén megvehetjük a jövő évi autópályamatricákat!

Közkívánatra: már decemberben elindul a jövő évi autópályamatrica értékesítése

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az év eddigi részében a vártnál több autópályamatrica fogyott, hamarosan már a jövő évre szólókat is megvásárolhatjuk. Változatlan áron.


Talán sokan emlékeznek arra, hogy nem egész két évvel ezelőtt, a megyei autópályamatricák bevezetésekor, egyben a fővárosi autópályabevezetők fizetőssé tételekor nem volt egyszerű január 1-jén autópályamatricához jutni. Márpedig elővételben sem lehetett akkor még vásárolni. Ennek vége, mármint nem a fizetős bevezetőszakaszoknak, hanem annak, hogy csak jövő évtől vehetjük meg a jövő évre szóló matricákat. Ugyanis már december 8-tól megvásárolhatjuk - a szokott csatornákon keresztül - az ügyfélszolgálati irodákban, a benzinkutaknál, továbbá interneten és mobiltelefonon keresztül a jövő évi matricákat.
Mivel az idei éves matricák 2017. január 31-ig érvényesek, az elővásárlás elsősorban a pályamatricával még nem rendelkezőknek és a cégek számára kedvező, ha a jövő évi matricát még az idei pénzállományból finanszíroznák. Ahogyan arról írtunk, az M86-os autóút fizetős szakaszával megjelent a Vas megyei matrica is, így az e-matrica megvásárlása mind többek számára lesz elkerülhetetlen.
Hirdetés
A már csak virtuálisan létező matricák eladása november végéig a tavalyi év azonos időszakához mérten 7,4 százalékkal nőttek, év végére összesen 12 millió matrica értékesítése várható. Az idei költségvetésben tervezett mintegy 187 milliárd forintos útdíj-bevétel már október végére teljesült, év végére várhatóan elérheti a 213 milliárd forintot. Ebből az e-matricák bevétele a mintegy 50 milliárd forintos tervezettel szemben várhatóan 58 milliárd forint körül alakul - tudtuk meg Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkártól. Az e-matricákból származó bevétel már november végéig is mintegy 5 milliárd forinttal, 9,8 százalékkal nagyobb volt, mint a múlt év hasonló időszakában.
Míg az összesített matricaértékesítés 7,4 százalékos növekedést mutat, a heti és a havi matricák eladása 6 százalékkal nőtt, az éves megyei és országos matricáké 14 százalékkal. Kibédi-Varga Lajos, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. szolgáltatási igazgatója azt is elárulta, hogy az e-matricák 41 százalékát külföldiek, 59 százalékát hazai autósok vásárolták meg. Az elővásárlással kapcsolatban a szolgáltatási igazgató felhívta a figyelmet, hogy az idén megvásárolt jövő évi matricák csak 2017. január 1. nulla órától érvényesek, szokás szerint következő év, azaz 2018. január 31-ig.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?