0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Kubica visszatért 

Raliversenyt nyert a ralibalesetből gyógyuló sztárpilóta


Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Több mint másfél éve esett akkorát egy raliautóval, hogy sokáig az is kétséges volt, vezethet-e még bármit, bármikor. Majdnem odalett a jobb keze. De Kubica még az F1-ről sem mondott le.

Lesz még valaha Kubicából F1-pilóta?

Lesz még valaha Kubicából F1-pilóta?

Egy kis hétvégi olaszországi raliversenyen tért vissza Robert Kubica, az a 27 éves lengyel pilótatehetség, aki tavaly februárban szenvedett súlyos balesetéből gyógyulva nagyjából el is felejtődött a Forma-1-ben.

Márpedig visszavágyik oda, ahol utoljára a Renault színeiben cirkuszolt, s ahol például − már Lotus-alkalmazottként − elképesztően erős párost alkothatnának Räikkönennel. Vagy Alonsóval a Ferrarinál...

Kubica − oldalán Giuliano Manfredi navigátorral − egy régebbi Subaru Impreza WRC volánja mögött bizonyította tudását a Ronde Gomitolo di Lana ralin, a verseny mind a négy szakaszát megnyerve egy Mini WRC-s rivális előtt. Pár hete a Ford gyári ralicsapatával tesztelt, s most így nyilatkozott: "Nyilván szívesebben lennék máshol, ez a rehabilitációm része. Már az is nagy dolog, hogy itt vagyok. Egyelőre a ralira koncentrálok, de nem adom fel, továbbra is az a célom, hogy visszatérhessek a Forma-1-be."

Ez is érdekes lehet:
 

Vezettük a kecskeméti Mercedest, a szebbiket. Meg még egy rakás másikat is

Kicsit kupés, kicsit a miénk, nagyon menő és persze nagyon nem olcsó a CLA. A kecskeméti újdonságot...

Honda Legend Coupe 2.7i V6, 1989 - használtteszt

Ha csak egy délutáni ismerkedésre, de olyan autót kaparintottunk meg, amilyennel valaha Ayrton...

Érdekes eset az autósok és a kamionosok öröknek tűnő viszályából

Kamionnal előzni autópályán tilos - ezt ma már szinte minden autós tudja. Vannak azonban kivételek...

Peugeot RCZ: frissebb, vagányabb, ugyanolyan élvezetes

Megújult az RCZ, az a trendi sportkupé, amelyet a Peugeot három éve főképp az Audi TT ellenfeleként...

Az árfolyam sem gátolta a használtautó-behozatal növekedését

A kedvezőtlen euróárfolyam dacára az idei év első négy hónapjában több mint 20 százalékkal több...

Opel Astra Classic 1.6i, 2000 – használtteszt

Valamelyest magyar, a miénk. Olcsó, fillérekből fenntartható, s nem Swift, mi az? Hát persze...

Itthon az Opel Cascada, aki most rendeli, már nyáron élvezheti

Prémiumos jellemzőkkel, 4,7 méteres hosszal és nem is eltúlzott, 6,99 millió forintos alapárral...

Előjött a barlangból az 500 lóerős Volkswagen Golf

A Wörthi-tó partján bemutatkozott a Volkswagen Golf Design Vision GTI Concept, s akár már a nevéből...

Fiat Panda 1.2 8V Lounge teszt

Végre-valahára kipróbálhattuk az új Fiat Pandát, s bár messze nem tökéletes, továbbra is szerethető...
 
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1zdWJhcnU=
Hirdetés

A cikk galériája


Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Feliratkozom
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1zdWJhcnU=

Friss tesztek

Toyota Verso 2.0 D-4D DPF Lounge teszt

Ez lenne a legjobb családi autó? Toyota Verso teszt

Megújult a Toyota Verso, a fizimiskán túl a technika is részint friss. A klasszikus egyterűs jellemzőkhöz a Toyota vezetési élményt is bőven csomagolt, ez bizony jó!


Fiat Panda 1.2 8V Lounge teszt

Boldogsághormon. Fiat Panda teszt

Végre-valahára kipróbálhattuk az új Fiat Pandát, s bár messze nem tökéletes, továbbra is szerethető, stílusos, nagyon olasz kisautó. És az 1.2-es benzinmotornál nem kell jobb.


SEAT Toledo 1.6 TDI CR Style teszt

Fogyasztás? Nem tényező! SEAT Toledo 1.6 TDI CR teszt Videó

Dízelmotorral járt nálunk az első Csehországban gyártott SEAT, azaz a Skoda Rapid édestestvérének számító negyedik generációs Toledo.

Még több teszt
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1zdWJhcnU=
Hirdetés

SUBARU tesztek

Subaru XV 1.6 Active teszt

Nem zabál 15 litert: Subaru XV első teszt Videó

A Subaru XV nem más, mint egy emelt hasmagasságú Impreza. A kompakt szabadidő-autó 1,6 literes benzinmotorral, okos stop-start rendszerrel és összkerékhajtással nem csak a márkafanatikusoknak opció.


Subaru Outback 2.0 D Comfort teszt

Nem csak téli játékszer - Subaru Outback teszt

Mindazt tudja, amit egy Subarutól elvárunk: boxermotoros, összkerékhajtású és ráadásul dízel is. Tényleg álomautó az Outback?


Subaru Legacy Kombi 2.0D teszt

Egy különc japán AUTÓ

Elméletben az új Legacy is kilóg a sorból: boxer dízel állandó összkerékhajtással – és a gyakorlatban? Teszten a Subaru Legacy 2.0D Kombi Active.

Még több SUBARU teszt

Címlapon


Friss cikkek

Hosszas előjáték után, végre bemutatkozott a Mercedes-Benz S-osztály legújabb kiadása

Új korszak a luxusautóknál: íme a vadonatúj Mercedes-Benz S

2 napja – Újdonság

Az Airbus hatalmas hamburgi átadó-csarnokában, 4,4 l/100 km vegyes fogyasztással mutatkozott be a Mercedes-Benz S-osztály.


Itthon az Opel Cascada, aki most rendeli, már nyáron élvezheti

Új prémiumkabrió 6,99 millióért - már rendelhető az Opel Cascada

2 napja – Újdonság

Prémiumos jellemzőkkel, 4,7 méteres hosszal és nem is eltúlzott, 6,99 millió forintos alapárral rendelhető az Opel Cascada. Meglestük milyen.


Peugeot RCZ: frissebb, vagányabb, ugyanolyan élvezetes

Bóják közt a faceliftes Peugeot RCZ

4 napja – Újdonság

Megújult az RCZ, az a trendi sportkupé, amelyet a Peugeot három éve főképp az Audi TT ellenfeleként mutatott be. Sok nem fogyott belőle, pedig nem csak szép, de élvezetes is.


Kapcsolódó tartalom


Használtautó.hu

SUBARU VIVIO GLi 4X4

SUBARU VIVIO GLi 4X4

Ár: 85.000 Ft

Évjárat: 1997 / 4

Kivitel: ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

SUBARU IMPREZA 2.5 WRX STi

SUBARU IMPREZA 2.5 WRX...

Ár: 6.350.000 Ft

Évjárat: 2007 / 1

Kivitel: sedan

Üzemanyag: Benzin

SUBARU B9 TRIBECA 3.0 Exclusive (Automata)

SUBARU B9 TRIBECA 3.0...

Ár: 3.000.000 Ft

Évjárat: 2006 / 12

Kivitel: városi terepjáró (crossover)

Üzemanyag: Benzin

Még több autó