LF-CC néven jön a következő IS párizsi előfutára

Kupéval vezeti be a harmadik generációs IS szedánt a Lexus Párizsban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

LF-CC néven mutat IS szedán előfutárt a Lexus Párizsban, az autó az L-Finesse formatervezési irány eddigi legmarconább képviselője.


LF-CC elnevezéssel mutatja be legújabb tanulmányautóját Párizsban a Lexus, az ajtók száma és a típusjelzés megtévesztő lehet, hiszen a kétajtóssal valójában a következő generációs IS formáját szeretnék a látogatók elé vetíteni. Orrán az orsó alakú hűtőmaszk hatalmas légbeömlő nyílást viselő, rácsozott változata látható, a krómkerettel körbefont elem miatt szinte nincs is első lökhárítója az autónak, agresszívak a fényszórók, és a két szélső légbeömlő sem valószínű, hogy ekkora maradna majd a végleges változaton.
Hirdetés
Képeket nem, csak szavakat kaptunk az utastérről, melyben a műszerfalat két jól elkülönülő részre, a felül található Display Zone-ra, valamint a különféle funkciók érintőképernyős vezérlését biztosító Operation Zone-ra osztották. Az LF-CC-ben található hibrid hajtásláncot vadonatúj 2,5 literes, 4 hengeres benzinmotor, valamint egy nagyteljesítményű akkumulátorból, villanymotorból, generátorból és hajtásvezérlő modulból összeálló elektromos rendszer alkotja. A hibridrendszer vezérlését úgy programozták, hogy mindig a leghatékonyabb és takarékosabb üzemet biztosítsa vezetőjének a benzinmotor és a villanymotor optimális kombinációjú, vagy egymástól független működtetésével.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?