Hangtalanul, tisztán elektromosan is mehet a LaFerrari

LaFerrari: villanyautóként is tud közlekedni

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egymillió eurós ár, 499 darabos limitált széria és mild hibrid technika a bitang gyorsulásért. Sőt, a LaFerrari akár villannyal is megy.


Hibrid autó? Amikor a villanymotor besegít a robbanómotornak, sőt akár önmagában is elviszi az autót. Na, a Ferrari csúcsmodellje, a LaFerrari nem ilyen. Legalábbis elvileg. A cég azt kommunikálta, hogy a tiszta villanyüzem nem lehetséges, a LaFerrari esetében csak a gyorsítóképesség javítása a villanyhajtás feladata.
Hirdetés

A konkurensek azonban tisztán villanyüzemre is képesek, a Porsche 918 Spyder és McLaren P1 tud villanyhajtással gurulni. Most meg itt ez a videó, amin a monzai pályán egy fekete példány hangtalanul, villannyal gurul ki a boxból. A 800 lóerős V12-es nyugszik, csak gyorsításkor indul be. A villany és a benzines együtt 963 lóerős, amivel 350 feletti a végsebesség, és ezek szerint a LaFerrari is képes emissziómentesen hajtani.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?