Lamborghiniből Lamborghinibe ülnek az olasz rendőrök

Lamborghini Huracán LP 610-4 áll szolgálatba az olasz rendőrségnél

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Lamborghini úgy gondolja, hogy legfrissebb modellje kell szerepeljen az olasz rendőrség flottájában, ezért adományozott is egyet.

Nem újkeletű ötlet, hogy az olasz rendőrség flottájában legyen legalább egy ütős olasz sportkocsi, például egy Lamborghini Gallardo. Abból az első példányt 2004-ben, tehát épp tíz évvel ezelőtt adta kölcsönbe a gyártó, majd 2008-ban váltotta az 560 lóerős Gallardo LP 560-4-re, most pedig a Gallardo-utód Huracán, a Huracán LP 610-4 következik.
Hirdetés

Az olasz zsaruk Lambója tehát továbbra is összkerekes, ám 560 helyett már 610 lóerős, hogy azzal mind jobban tudják üldözni a bűnt és szolgálni a dolgozó népet. Nem lesz érdemes versenyre kelni az olasz rendőrség legpotensebb, 5,2 literes szívó V10-es motorral hajtott gépével, az ugyanis 3,2 másodperc alatt 100 km/órára gyorsul, s menet közben is igen agilis, végsebessége 325 km/óra.
Az új olasz rendőrautót a Lamborghini elnöke, Stephan Winkelmann az olasz Rendőrautó Múzeumban adta át a testület parancsnokának. Szép, de nem egyedi gesztus, ha a magyar rendőröknek Lamborghini nem is jutott még, Audi TT-ből első és második generációs is szerepelt már állományában, harmadik viszont még nem. Vajon mikor kapják meg Győr legújabb büszkeségét közrendünk őrei?
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?