Stop-startot kaphat a Corvette

Lámpánál leállhat az új Corvette C7

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bármennyire is szentségtörésnek tűnik, hamarosan a piros lámpánál várakozva automatikusan le fog állni az amerikai izomautó-ikon, a Chevrolet Corvette Stingray motorja.


Ma már annyira elterjedt a világon és főleg Európában az automatikus motorleállítás, hogy fel sem fog tűnni annak megjelenése a Corvette-ben. Bár a 450 lóerős, 6,2 literes V8-as blokk dübörgése utáni csend nyomasztó lehet. Ennek zavarba ejtő egyhangúságát a zöldre kinyomott kuplungpedál (a hatfokozatú automata esetében a fékpedál elengedése) nyomán felharsanó bővérű motorhang szakítja meg és állítja vissza a világ olajpusztító rendjét.
A vásárlóknak szembe kell nézniük a változásokkal, és el kell fogadniuk azt, hogy jövőnk és immár a jelenünk az üzemanyag-takarékosságról szól - mondta a Corvette vezető mérnöke Tagde Juechter. Szerinte a C7-es Corvette-ekbe bekerülő stop-start rendszer csak a kezdet, a Chevrolet további takarékos megoldásokat vezet be az izomautóinál is. Juechter továbbá azt nyilatkozta, hogy a Chevrolet minden 2014-es modellévű Corvette-be szeretné beszerelni a stop-start rendszert, de egyelőre még sokan ellenállnak a konszern vezetésében, akik úgy vélik, ezzel a lépéssel megszentségtelenítenék a sportautót.
”Nagyon illúzióromboló, amikor van egy fantasztikus autód, brutális motorral és hanggal, ami minden pirosnál leáll. Ezzel az autó összhatása és a vásárlók hozzáállása is romlik. Szóval hiába állítják azt, hogy megnő az autó értéke, élettartama és jobb áron lehet eladni - nem biztos, hogy megéri ez a változtatás” - tette hozzá Juechter.
Hirdetés

A zöldüléssel kapcsolatban a Chevrolet egyik szóvivője azt nyilatkozta, hogy nem lesz hibrid verzió a Corvette Stingray-ből, mert az autó felépítése miatt nem képes még egy elektromos motor és egy akkumulátor befogadására.
Ha a Chevrolet nem durvít a Corvette-en, akkor se csüggedjünk, ugyanis a Callaway tuning ezt megteszi helyette. Az amerikai tuningcég a 2014-es C7 Corvette-ből ugyanis egy 600 lóerős bestiát épít.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?