Hajrá, hajrá! Újabb lopott autókat találtak a rendőrök

Láthatóan rákapcsolt a lopott autók felderítésére a rendőrség

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Gyanúsan viselkedtek a kihallgatottak egy illegális bontónál, végül közel 100 millió forintnyi lopott autóhoz vezették el a rendőröket.

Minap számoltunk be arról, hogy illegális, lopott autókra szakosodott autóbontót találtak a rendőrök Szentendre határában. Úgy néz ki, rákapcsoltak a rendőrök a lopott autók, illetve a rájuk szakosodott iparág felderítésére. Ezúttal ugyanis egy újabb, váci "műhelyre" akadtak a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai.
A nyomozók még a múlt héten jelentek meg tanúkutatás céljából egy váci telephelyen, ahol több gyanúsan viselkedő személyre lettek figyelmesek. Ráadásul a rendőrök megérkezése után egy személyautóval többen is elhajtottak onnan. A telepen maradtakat a rendőrök "intézkedés alá vonták", a telephelyen lévő autókról kiderült, hogy körözés alatt állnak, a talált okmányok pedig hamisnak bizonyultak. Ezeket a rendőrök lefoglalták.
Hirdetés

A telephelyen igazoltatottakat tanúként hallgatták ki a nyomozók, egyikük elmondta, hogy a telephelyről a rendőrök megérkezésekor távozó gyanúsított (D. Gábor) megbízásából végzett lakatosmunkát az ott lévő járműveken. Miként azt a rendőrség írja, "az eljárás során információ merült fel arra vonatkozóan, hogy egy Vácon lévő másik telephelyen szintén bűncselekmény elkövetéséből származó járművek és alkatrészek találhatók. A nyomozók hétfőn ellenőrizték a szóban forgó telepet, ahol további járműveket és alkatrészeket foglaltak le." A helyszíneken összesen 28 személyautót, 1 teherautót, 2 munkagépet és 4 motorkerékpárt foglaltak le, melyek eredetét az eljárás során kirendelt szakértő vizsgálja. A lefoglalt járművek értéke az előzetes vélemények szerint megközelíti a 100 millió forintot. Az ügy kapcsán gyanúsított D. Gábor a múlt csütörtöki, majd e hétfői razzia után szerdán önként jelentkezett a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon, ahol kihallgatták, majd bűnügyi őrizetbe vették. A nyomozóhatóság kezdeményezte a gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését, ugyanakkor egy újabb személy körözését rendelte el. Reméljük, hogy az illegális autóbontók felderítése tovább tudja csökkenteni autólopások már az elmúlt évben is mérséklődőt számát.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?