Mozgásban a Tesla Model 3

Lefilmezték a már bemutatott, de még nem is gyártott kis Teslát

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Úgy tűnik, a Tesla elég erősen rajta van, hogy tartani tudják, amit megígértek. Hatalmas az érdeklődés az új Model 3 iránt, jó hír, hogy már van belőle működő példány.

Feladták a leckét saját maguknak, annyi biztos. Bemutatták a Model 3-at a beígért időpontban, de még csak a külső volt kész, mondjuk szóltak is, hogy a gyártás megkezdéséig még bő egy évet kell várni. Sokakat ez egyáltalán nem érdekelt, több mint 400 ezren adtak le előrendelést, csak az első két nap. Képzelhetik, most hol járnak a számok, pedig a vevők még nem is látták az igazi autót.
Hirdetés
Közben csalinak még gyengített Model S-eket is bedobott a Tesla, hogy eltereljék a figyelmet az új autóról, továbbá a Model X európai megrendeléseit is elkezdték kiszállítani, de bizony csöndben tesztelik az új Model 3-at. A videó alapján ugyanis folyik a munka gőzerővel, nem is túl nagy titokban, egy szemfüles amerikai autós kapta le a gyár közelében az autópályán. Valószínűleg nem ritka látvány Palo Alto utcáin a Tesla, a helyiek nyilván már immunisak is rá, de a két Model S közé fogott Model 3-at azért nem nehéz kiszúrni. Nem is álcáztak rajta túl sokat, hiszen a külső, amit bemutattak már, Elon Musk szerint teljesen kész. Jövőre már talán beindulhat a gyártása, a Tesla 200 ezer Model 3-at gyártana le 2017-es évben, a rákövetkezőben már 500 ezerrel számolnak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 04:14
    Permalink

    Mondjuk tényleg nem egy 100.000 eurós autóhoz illő a belső. De egy sor dolgot le lehet kezelni azzal, hogy ez egy másfajta autó, és amennyire fura az üres középkonzol, vagy a furcsa formák, annyira felhívja a figyelmet a hatalémas középképernyő.

    Akinek meg nem tetszik ott a BMW konurense. Már csak 3 év és kapható is a BMW i5 (ugye Shad?)? 🙂

  • 2017.10.28. at 04:14
    Permalink

    A Model S és a “szörnyű minőség”? Muhahaha:)

    [url]http://www.vezess.hu/hirek/2016/04/22/auto-express-driver-power-2016/[/url]

    Tudjuk, hogy nagy Tesla-ellendrukker(és BMW-troll) vagy, ezért a továbbiakban arra kérlek, hogy minden ilyen állításodhoz egy bizonyító linket is legyél szíves csatolni, jó? Csak hogy tudjuk, a mondandód tényleg bizonyított is vagy csak a te kis világodban létezik…

    A Model X-szel viszont valóban voltak/vannak gondok, erről legalább én is olvastam.

  • 2017.10.28. at 04:14
    Permalink

    Te nyilvan jobban tudod mennyi elorendeles van aktualisan mint a Tesla, akik egy honapja nyilatkoztak a szamokrol:

    http://teslamag.de/news/tesla-bestaetigt-373-000-reservierungen-nach-8-000-stornierungen-und-4-000-duplikaten-8723

    Semmi “durva” nem lesz ebben az autoban, a belseje kifejezetten katasztrofa. Ha marad a szornyu minoseg amit a Model S meg a Model X hoz akkor orulhetnek az elso boldog tulajok ha nem esik ki a kereke menet kozben.

  • 2017.10.28. at 04:14
    Permalink

    másrészről meg, sztem még ez csunyábbra sikerült mint a model s. az orra az biztosan, a hátsó traktus nagyon hasonló a beleseje meg azzal a monitorral vicc.

  • 2017.10.28. at 04:14
    Permalink

    mi lesz ebben a durva? egy 3er méretű autót telepakoltak aksikkal. effektív a 300as hatótávval (ami dinamikus vezetéssel legyen 150-200) max városba jó ez az autó. még mindig azt mondom, h ez a teleqrjuk mázsányi akukkal a kocsit sok minden, de nem előremutató irány. nem értem, miért nem kapják fel az elektrolitot a gyárak.

  • 2017.10.28. at 04:14
    Permalink

    Eddig is volt kesz protopipusuk,csak a papirozassal vartak hogy kozuton tesztelhessek.
    Az a 370-380e az elegge mokas.Mennek felfele rendesen az elo regisztraciok.
    Es igen ha kihozzak az tuti durva lesz.
    En mar nagyon varom.

  • 2017.10.28. at 04:14
    Permalink

    “Képzelhetik, most hol járnak a számok”

    Nem kell elkepzelni. Korulbelul 370-380 ezernel jarnak a szamok. Kabe 8-10e ember lemondta, a Tesla pedig torolt kabe 4000 tobbes foglalast.

Vélemény, hozzászólás?