Máris visszahívják az új Lexus RX-eket – Amerikában

Légzsákhiba miatt hívják vissza a Lexus RX két modelljét

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Összesen kb. 5000 vadonatúj Lexus RX 350 és RX 450h modellt hívnak vissza az Egyesült Államokban, a légzsákokkal lehet probléma.


Az új RX 350 és 450h típusoknál a vezetőoldali térdlégzsákkal lehetnek gondok. Mivel nem a specifikációknak megfelelően lett legyártva a térdlufi, ezért a japán gyártó szerint egy-egy baleset során ez növelheti a sérülés kockázatot. Emiatt elrendelte a visszahívást a fent említett modelleknél, hogy ellenőrizzék és orvosolják a hibát - természetesen díjmenteseb.
Hirdetés
Addig, amíg nincs pontos gyártási időintervallum meghatározva, azt tanácsolják, hogy minden új RX-tulaj keresse fel a legközelebbi márkaszervizt. Ez nagyjából 5000 autótulajdonost érint az Egyesült Államokban, akiket elsőbbségi levélben is értesítenek. Európai példányok, így hazaiak sem érintettek a visszahívásban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 08:50
    Permalink

    Hát, a dolgok még annyira sem egyszerűek, mint te gondolod.

    A 80-as években Japűn ugyanazt csinálta mint most Kína: folyamatosan leértékeltette a valutáját hogy így legyen még versenyképesebb. Ezt pedig úgy tudta elvégezni hogy dollárt ill államkötvényeket vásárolt. Ez akkor mindkét félnek jó volt, a 90-es évekre azonban már egyre kevésbé (nem untatlak a részletekkel)…

    Az USA 45 után tolt hatalmasat Japánon (olvass utána pl Macarthur tábornok szerepének a 45 utáni japán történelemben). De most már tényleg elkanyarodtunk…

  • 2017.10.28. at 08:50
    Permalink

    Hoppácska!!! Megint ugrottál egy nagyot! Azt mondod hogy japán azért jött föl mert az USA tolta, most meg azért jön fel Kína? Hova lett a verseny tisztelete az amcsi részről amiről papoltál az előbb? Mintha ellent mondanál magadnak Zöld! Nagyon gyorsan változik a szélirány nálad! És mi ez az alteros-ezos-jobbozás a végégn? Bekaptál egy ekit péntek lévén? Asszem a neved teljesen leir téged, jó választás!

  • 2017.10.28. at 08:50
    Permalink

    “külsőre közelebb áll a Legendhez”: igen és erre írtam hogy aligha, mert az a Legend még nem létezett.
    A másik dolog, hogy a kettőben én sepciel nem látok hasonlóságot. A Toyota akkor egy nagyon erős korszakát élte, és kialakított egy egységes formanyelvet, amit a Corolla (E100), a Carina E, a Camry (Lexus ES) és valamelyest az LS400 is hozott, amelyek részeteliben (pl indexbúrák) is jól követhetők. Részleteiben az LS és a Legend I vagy II szerintem kevés közöset mutat (sziluettjében pláne), de lehet én néztem akkoriban túl cizelláltan a japánokat. És azért a Camry, vagy a Lexus ES eléggé megkülönböztethető volt pl a Xedos 9-től, vagy a 92-es Galanttól és Diamante/Sigmátől. Az Infinti Ghosn alatt futott fel, ez tény. Acura meg épp fordítva mellesleg.

    Érdekes módon amerikában régóta nem a helyi gyártók a mérvadók a luxuskategórában. A Seville egy elavult furcsaság volt ezekben ez években majd egy mdoernebb de elsőkerekes limóvá vált de csak 91-től. A Town car egy vicc volt, a 80-as évek vitrines szekrény kockaautóit foltozgatták asszem 94ig. Modern autókra mint a dodge intrepid, vagy new yorker még éveket kellett várni.

    A mai fiatalok számára felfoghatatlan hogy mennyire mélyről indultak a japánok, mennyire durván javultak 5-10 év alatt (3-4 éves modellgenerációkkal, miközben a Golf II közel 10 évig készült), mennyire ijesztő fenyegetéssé váltak a 90-es évek elejére, hogy fostak tőlük mind ipari mind tőkepiaci tekintetben (nézz meg pár érdekes filmet a 80-es évek végéből 90-es évek elejéből) és hogy mennyire váratlanul és gyorsan kerültek padlóra.

    Rengeteg jó elemzés van arról, hogy milyen összetett geopoltikai és világgazdasági folyamatok zajlottak le a háttérben ebben a 10 évben (japán hogyan finanszírozat az USA deficitjét úgy mint most Kína), milyen ellenintézkedések törtlntek, de az ilyet nem az alteros-ezotterikus szélsőjobbos konteókban kell keresni.

  • 2017.10.28. at 08:50
    Permalink

    Biztos vagyok benne, ha élőben beszélgetnénk, gyorsan egyetértésre jutnánk, ez így viszont nehezebb ügy…bolhából csinálsz elefántot. Le is írtam a lényeget, nem értetted meg. Mi az, Zöld, adtam Neked egy díjat, és máris elszaladt veled a ló? Na, azért ácsi, ahogy Te szoktad írni gyakran:)

    Tegyük félre a műszakiságot, meg azt, hogy mi volt a referencia – csak fókuszáljunk a formatervekre. Jó lenne egy fotó, ahol egymás mellett áll a Legend, az LS400 és a Merci. Kizártnak tartom, hogy bárki is a Mercihez jobban hasonlító autónak tartaná a Lexust…[b]Arról van szó, hogy külsőre közelebb áll a Legendhez, mint a Mercihez – de evidens, hogy mérce nem lehetett a Honda. Az bődületes sületlenség, nem is egy liga a kettő…[/b]

    A lényeg: én úgy látom, a ’90 körüli, gyakran “jellegtelennek” mondott nagy japán tepsik nagyjából egy kaptafára épültek. A Legend, a Nissan Maxima, a régi Infinitik – ezek sorából nem lóg ki design-ban az LS400. Szerintem. Egy kicsi Merci van ugyan benne, de ügyeltek nagyon a Lexus tervezői arra, hogy kellően japán legyen. Meglátásom szerint sikerült is.

    [url]https://www.google.hu/search?q=mercedes+w126+lexus+ls400&client=opera&hs=ozh&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwjwitiJ1ODKAhXD6CwKHf8DAy8Q_AUIBygB&biw=1048&bih=698[/url]

    Akkoriban a Lincoln Town Car és a Caddy Seville STS volt a fő vetélytárs Amerikából. Én nem tudom megítélni, de szerintem Te sem, hogy azoknál jobb volt-e a Lexus vagy sem – ahhoz ugyanis mindhármat vezetni kellett volna…

  • 2017.10.28. at 08:50
    Permalink

    EEEEES? Automata v8 es hatul hajt? Ez lenne az a hasonlosag a Merci meg az LS kozott? Mert akkor van meg par tucat auto amit ide tehetsz koppintasnak. Vagy mire akartal most kilukadni. Kicsit pontosabban legyszi. Ismerem a mocit japanban ezt dobjak bele driftgepekbe.

  • 2017.10.28. at 08:50
    Permalink

    Na alakul ez. Most már akkor nézd meg lécci az alábbi linket: [url]https://en.wikipedia.org/wiki/Lexus_LS#First_generation_.28XF10.29[/url] gördítsd le az első LS-ig (elvileg azt linkeltem be), és nézd meg milyen motorral készült (az egyetlen motorral). És az egyetlen hajtáslánc is akkoriban (RWD Aut).

  • 2017.10.28. at 08:50
    Permalink

    A Legend II 2 évvel később jött k, így akkor se lett volna referencia, ha méltó lett volna rái. Szerinteim a Legend I-et semmilyen módon nem lehet egy lapon említeni az LS-sel. A Legend I. is egy Lexus ES konkurens, viszont az első ESnél fniomabb, modernebb darabnak tűnt. A Legend II látványosatm fejlődött ráadásul, akkoriban pár évente hatalmasat létpek előre a japánok.

    De a Legend II egy sokkal nyulánkiabbb, és részleteiben is egy filigránabb autó mint az LS. Nem alkalmas reprezenzálni, és nem is dorbézol úgy a luxusban.

    Akkoriban az amerikai gyártók kicsit bealudtak (kivéve a Chryslert), a referencia pedig a W126 meci volt, ami még nem a hírhedt “bálna”. Ezért is írtam, a W126 sokkal inkább hasonlított a LS400-ra mint a sajt utódjára. A W140 (“bálna”) egy teljesen más karakterű autó. Hatalmas masztodon és aki emlékszik rá, a 90-es évek elején más is volt a funkciója (sofőrös limó) mint akár a német konkurenseknek (pedig abból is volt “lang” változat).

  • 2017.10.28. at 08:50
    Permalink

    Egyikben sem volt v8, nagyugy! Ha errol koppintottak volna vagy a Mercirol akkor miert ne tehettek volna bele egy V8at? Belefer nem? Magasabb presztizsnek szantak nem? Mennyi tipus van az utakon amiben van v6 is meg v8 is? Osszkerek vagy csak ketkerek meghajtas? Ez nem lehet kizaro ok! Kicsit be vagy ragadva… Szemellenzo fent van vagy lent? Igen a kulcsinre gondoltam mert arrol beszeltunk. A legendre hasonlit az LS, sztem, karcsu hatso oszlop pl. Ellenben hasonlosagot nem latok a w126-al, de te sem hozol fel egyet sem! Legy targyilagos! Bizonyits!

  • 2017.10.28. at 08:50
    Permalink

    Zöld, ne reagáld túl a dolgot – a design-ra értettük a hasonlóságot. Miért, szerinted nem hasonlít a Legendre? Ezzel nem azt akarom mondani, hogy minta volt a Legend, csak azt, hogy inkább volt japán az LS400, mint Merci-hommázs…

    Persze, látható, hogy a design megalkotásakor nézegették a Bálna fotóit, de ez abszolút nem számottevő.

  • 2017.10.28. at 08:50
    Permalink

    Akkor taníts minket, melyik Legendben is volt V8-as? ([i]“The Honda Legend is a six-cylinder mid-size luxury car…”[/i], [url]https://en.wikipedia.org/wiki/Honda_Legend[/url]).

    [i]“Mondhatjuk ugy is hogy az LS-t a LEgend fole lottek be, nemde? “[/i]. Igen mondhatjuk, csak semmi értelme. Nézd meg hogy kb hogy nézet ki és mit tudott a első gerenációs Legend (ami egy elsőkerekes V6os 4.8m hosszú autó), szerinted mi értelme lett volna egy nem túl modernek ható középkategóriás limuzinhoz igazodni egy új V8as hátsókerekes zászlóshajó feljesztésénél? Főleg hogy ott ált az importautók referenciamodellje a S klasse?

  • 2017.10.28. at 08:50
    Permalink

    Mar megbocsass Zoldike de a hulyesget nem en terjesztem hanem te! Nincs marka szemellenzom, van par marka amit nem preferalok, de nem probalom meg oket lejaratni, mit te teszed nagyon szorgalmasan! A TTIP-is hozzaszolasod mutatja hogy szemellenzod igazan csak neked van! A legend telleg hasonlit kivulrol, az LS-re te meg jossz azzal hogy abban nem volt V8 🙂 HAHAHA Hat tettek bele egyet te okos! Mondhatjuk ugy is hogy az LS-t a LEgend fole lottek be, nemde? Amugy meg a Lexus azzal a mottoval inditottak utjara hogy konkurenciaja legyen a nemey premium kategoriank! Mifele elfuseral onjelolt ujsagiro vagy hogy ezt sem tudtad. 90-ben mar nem voltam pelenkas ez sem jott be! 😀 De varom hogy ramutass mi hasonlit a w126bol az LSre, mert azt valahogy lefelejtetted megint.

  • 2017.10.28. at 08:50
    Permalink

    Nézd lassan már megszoktuk, hogyha valamihez hozzászólsz az csak marhaság lehet (mint a TTIP-s kommented odaát). Nyilván hasonlít a Lexus a 2 évvel később érkező Legendhez (nem igazán). Amellett hogy a nagy Legend inkább a felsőközepes modellekkel versenyzett, nem volt kapható V8-assal és méretben sem volt teljesen egy liga (bár közel álltak).

    Állítsd sorba a kor Luxuslimóit. W126, XJ, E32 7er, Audi V8, Volvo 960 (utóbbi erős jóindulattal). Az LS erősen S Merci utánérzés volt, hasonló sziluettel, nyilván más részletekkel. A Legend egy nyulánkabb, és más formai elemekkel operáló autó volt. Ha nem vagy hajlandó észrevenni a nyilvánvalót, én nem fogok neked adakozni hogy szemüveget vegyél.

    Az LS konkrétan akkora W126 másolat volt, hogy hasonlóan is hívták (a kiníai Adios márka ismerős?) A Mercedes gerincmodellje az S400 volt, ők meg kihozták a Luxus (khm Lexus) (L)S400-at. A Toyotoa akkoriban egy meglehetősen alacsony presztízsű de feltörekvő márka volt akkor. A fenyegető kvóták miatt igyekezett felfelé terjeszkedni, de jobb híján igyekezettet a leginkább alfahím játékost lemásolni. Ha viccelni akarnék a második videót ajánlanám a figyelmedbe: [url]http://autossagok.blog.hu/2015/06/27/legkemenyebb_autoertekesitok[/url] .

    Attól még hogy van el elfuserált márkaszemellenződ és pelenkát hordtál akkori amikor az LS400 megjelent, nem kell hülyeségeket hirdetni.

  • 2017.10.28. at 08:50
    Permalink

    Igen, el tudom képzelni, hogy mintaként szolgált az LS400-hoz a Bálna, ez bizonyos részein tetten érhető – ihletmerítésről(Tizenkettő, remélem, olvasol bennünket:) tulajdonképpen akár szó is lehet. De a Lexus kisebb, keskenyebb, “kompaktabb” – a saját szájuk íze szerint formálták a japánok. Én inkább az akkori Honda Legend-et látom bele, mint a Bálnát – nézd csak meg Te is:

    [url]https://www.google.hu/search?q=old+honda+legend&client=opera&hs=Cmy&tbm=isch&imgil=YosXvG9yQptZ3M%253A%253BmIfcgREvM1BneM%253Bhttp%25253A%25252F%25252Fwww.curbsideclassic.com%25252Fcurbside-classics-asian%25252Fcurbside-classic-1994-acura-legend-true-life-im-a-legend%25252F&source=iu&pf=m&fir=YosXvG9yQptZ3M%253A%252CmIfcgREvM1BneM%252C_&biw=1048&bih=698&usg=__g3ts7b0TM–V_HZCYhNoT6TqQtI%3D&ved=0ahUKEwiexZ-3nODKAhXJiCwKHemfD0UQyjcIJw&ei=i1-0Vt7TJMmRsgHpv76oBA#imgrc=_&usg=__g3ts7b0TM–V_HZCYhNoT6TqQtI%3D[/url]

    Az LFA Neked nem jön be, sokaknak meg nagyon. Ezen kár rugózni, ízlések és pofonok. A GTR is dögös, de semmivel sem karakteresebb, mint az LFA. [b]A japánokkal egyébként a legnagyobb “baj”: remek, mondhatni tökéletes iparosmunkákat tudnak készíteni, de nem tudják beletenni a szívet és a stílust.[/b] Ezzel nincs mit tenni, a japánok ilyen emberek. Biztos sok ott élő magyar tudna erről mesélni…

    A Mirai semmiképp sem szép, de nem ilyen szemszögből kell nézni – én úgy nézem, hogy a jövő hírnöke, egy UFO, egy csodabogár: és máris összeáll a kép. Az észérvekre próbál hatni, nem az érzelmeidre. Ne gondold, hogy a Priust azért vették tömegek, mert beleszerettek a formájába – egyrészt a tudása miatt, másrészt azért, amit az előbb írtam: elhozta a jövőt. Olyan volt, mint egy csészealj 4 keréken. A sci-fik világát hozta el a jelenbe. Ezt gondolom. [b]Meggyőzni akar a Mirai is, nem elcsábítani[/b].

    A prémium témában jókat írsz, egyetértek, de azt gondolom, [b]a prémium kifejezés egy magyar(de legalábbis káeurópai) kreálmány[/b]. Fogjuk is a fejünket, amikor már újabban a Golfra, Passatra is rásütik – és láthatjuk rendszeresen a nagy vitákat, hogy a Volvo az? A Lexus az? És a Rover az volt? És a Chrysler? És az Alfa, Lancia? Viszont az érdekes módon soha nem kérdés, hogy a németek(kiv. Opel) azok-e:)

    Végül pedig: respect Zöld, nagyon jó kis eszmecsere, ilyenkor érzem azt mindig, hogy igen, hazaértem…

  • 2017.10.28. at 08:50
    Permalink

    Mar megint jossz ezzel a nezd ezt a MErci koppintas LS-t 89-bol. Nem, nem hasonlitanak egymasra. Illetve csak annyira mint akarmelyik era azonos kategoriaja. Viszont ha telleg vettek a japok egy Merci atomjaira szedtek reszeltek es ez lett belole akkor az eleg gaz a Mercire nezve hogy ez nekik nem jott igy ossze. Mondom meg 1x nem hasonlitanak egymasra azon kivul hogy autok! Te mndehol csak azt keresed hol tudsz belekotni, vagy mi nem teccik neked. Meg nincs benne fejlesztes. Mi van a GS vetitolencses muszerfalaval, ok voltak vele az elsok. Az meg hogy neked nem teccik az LFA az telleg csak a te problemad, nehogy mar a LExus szegyelje magat mert Zoldikenek nem teccik a dizajn.

  • 2017.10.28. at 08:50
    Permalink

    Tedd oda a W126-os mercit az 1989-es LS és a W140 mellé, és nézd meg melyikre hasonlít 🙂 A sztori jó, nincs kizárva hogy részleteket reszelgettek még, de az is tény, a német konkurencia bármit is 94 körül hozott ki az LS ellen. A bálna pedig egy saját liga volt akkoriban, nagyon látványosan elmagyarázta hogy miért a Mercedes a csúcs.

    Én az LFA-ból ugyanazt az eredetiséget hiányolom amit pl a GTR-ből is (ellenben megvolt az Infiniti Essence tanulmánnyal). Nem nehéz dögös autót építeni egy 2m széles és 1M magas formából, de hiányzik belőle az a karakteresség ami megvan a legtöbb szuper-sportkocsiban.

    És ez nem náció kérdése. Az első SC vagy az első GS viszonylag önálló és jellegzetes formát kapott. De ott volt a 90-es évek első felének sok Mitsubishije vagy Mazdái (MX3, RX7, Xedos sorozat), látványos és harmonikus formával. Ebben az időszakban a japánok váltak a divatdiktátorrá (egy rövid időre). A kettő (harmónia és látványos megjelenés) ritkán jött össze a Lexusnál. A Mirai sehol sem szép, ezen kár rugózni. Csináltak a Tovotánál nem egy szép autót, de ez nem az.

    Az Európai eladások legnagyobb akadálya a nem ide fejlesztett paletta. Ez főleg dízel hiányát, kisebb részben a rossz méreteket és lassú modellfejlesztést jelenti. Ha egyszer beletalálnak (pl előző IS, aktuális NX) abból lesznek eladások (látványos, amikor a Lexus eladások felét 1 modell adja). De a dízelmotor hiánya nagy gond. A másik gond a frissítések hiánya. A BMW és a Volvo évente fejleszt. A Mercedes és Audi is csiszol javít. Konkrét példaként, Lexus 2012-ben is ugyanazt az oldckúl fed. rendszert tette az IS-be mint 2006ban (amikor még sci-finek számított). Ez alatt a Volvo 3-4 generációt kihozott, és ez NX Vs XC60nál látszik is. A harmadik gond pedig a méretek. Ez egyrészt lehet a túl nagy (/túl kicsi) külméret (ettől szenved az USÁra optimalizált SUV-okkal pályázó Mercedes is Európában, majd nézd meg a 2013-as GLK és a 2016-os GLC számainak különbségét) másrészt a praktikum hiányát jelentette (nincs kombi, de pl az IS esetében még a támlát se tudod előredönteni). Ahol az IS bevásárlókocsi az asszonynak a családi SUV//SUT mellé, ott ez bagatell, ahol viszont ez a fő családi autót, ott ez kizáró ok.

    Ami a prémium vs luxust illeti, mindkét esetben arról szól, hogy a zászlóshajó modellekből folyamatosan viszik le a luxusmegoldásokat az kisebb modellekbe. A 190E Merci 82—ben nemcsak a konkurencia, de a nagyobb W123 mellett is űrhajónak hatott. Mindazonáltal a németek hazai pályán sokat trükközhettek a felszereltséggel, így megtehették, hogy ultrafapad alapfelszereltséggel árulták, és minden vacakért pénzt kértek. Az USÁ-ban ezt nem tehették meg, így odaát a hathenger és a bőrülés volt a sztenderd. Ha érdekel erről itt írtam bővebben:[url]http://autossagok.blog.hu/2016/01/30/beelesitve_teszten_az_europai_dizelmezony_legelesebb_kihivoja[/url]

  • 2017.10.28. at 08:50
    Permalink

    Nagyon jó gondolataid voltak most…ez a Zöld, akit most olvastam, tűnik el mostanában hébe-hóba:)

    Igen, az Audinak van egy másoktól jól ekülöníthető arculata, imidzse. Viszont ez számomra abszolút nem vonzó, nem hat rám, nem dobogtatja meg a szívemet. Erre akartam kilyukadni. Az egyedi darabok, amiket az Audi kapcsán megemlítesz, a Lexusnál is megvoltak…SC430, LFA…Igen, sokáig a Lexus kereste az arculatát, de ez engem tulajdonképpen nem zavart, mert bármit is hoztak ki, kedvemre való volt. [b]Tulajdonképpen, ha úgy nézzük, hátrány, ha egy gyártó megtalálja az arculatát: mert onnantól kezdve kezdenek el úgy kinézni az egyes modelljeik, mint az ikrek.[/b]

    Volt az a mendemonda, hogy az LS400, mikor kijött, olyan jól sikerült, hogy a Merci “ijedtében” elhalasztotta a bálna S bemutatóját fél évvel:) Nem tudom, láttad-e már ezt a videót(350 ezer Ft-os LS400 teszt by Totalcar), de ebben is megemlítik:

    [url]https://www.youtube.com/watch?v=uNB6a3yZmuw[/url]

    Az LS400-ason látható a “hommázs”, amiről írsz, de a többinél nem érzem…az RX-nél ez hol van meg(bármelyik generációjánál)? Az IS-nél? Az amerikai piacos Lexusoknál(pl.ES)? Nem hasonlítanak egyik németre sem. Kellően japán formák, az NX-nél, új Priusnál már túlzó, de számomra még nem zavaró mértékben. Egyszerűen az ázsiaiak máshogy működnek: nem lehet, hogy nekik az NX, a Mirai vagy a Prius a harmonikus? És pl. az Audi modelljei meg nem?(Amerikában pl. állítólag azért nem fogynak kellően jól, mert azt mondják rájuk, hogy “túl európai”). Nekünk is az a bajunk sokszor egy amerikai autóval, hogy túlságosan érezni rajta, hogy onnan jött, és nem tudjuk befogadni.

    A BMW falkavezérsége az eladási számokban tettenérhető, a széles modellpalettájukon is, de nem hinném, hogy bármi másban ez jelentkezne. Az Infinitivel nincs nekem bajom, sőt, nyomuljanak csak, hajrá, de valahogy nincsenek annyira szem előtt, mint a Lexus – de én is tudom, hogy még csak most jön a java…Annál is ott volt a G37 Coupé, mint egyedi darab.

    És még egy észrevétel: biztos észrevetted, hogy az angolban nincs szó a “prémium” autókra – a “luxury brand”-et használják. Ezek szerint nekik ez egy kutya: a prémium és a luxus? Ez azért elgondolkodtató – a Volvo is luxury brand lehet náluk? Kaller szokott ezen kiakadni, hogy hogy lehet luxusautó egy BMW – Amerikában meg ezek szerint csont nélkül ráhúzzák a luxusmárka jelzőt. Bár hozzátartozik, hogy náluk nincs pl. 1-es BMW, A- és B-Merci(A3 viszont van) – nálunk főként ezek húzzák vissza a prémium irányába a német márkákat, és igazi luxusautónak a Bentley-t, a Rolls-ot és az Aston Martint tartjuk.

  • 2017.10.28. at 08:50
    Permalink

    Lehet hogy az Audi most semmit sem képes változtatni a formanyelvén (igen, tényleg lassan olyan szinten hogy az már gáz), de azért ez nem jelenti azt, hogy a mostani kicsit váratlan válság ellenére nem rendelkeznének jó formákkal.
    Akkor is az új A4-est nem tudod megkülönböztetni az előzőtől (vagy az A3asl vagy az A6ostól 🙂 ) az Audikat meg tudod különbözni más márkáktól (ha nem valami begyepesedett oltimerfan vagy), amihez kellettek olyan meglehetősen egyedi darabok is, mint a TT, vagy az R8, meg a single frame. Vannak olyan gernincmodellek amelyek kvázi “bemutatódarabjai” az aktuális formanyelvnek, mint pl az előző A6 is ilyen. Vagy az első A4.

    Amikor a Lexus megérkezett, egy jól megcsinált W126-st hozott ki. Konkrétan, a bálna W140 sokkal jobban eltért a W126tól, mint a az LS. Ilyen amikor te vagy a vezér és nem csak az követő élboly része (és kellett egy Zsneiális Bruno Sacco). Tény, hogy az egész prémium / luxus kategória egy viszonylag új dolog, és 1990-ben vagy akár pár évvel később is egy GS vagy egy A8 I, ugyanolyan újnemes volt az “igazi” arisztokrata Mercedes mellett.

    A Lexusnak pedig kevés olyan formaterve volt ami nem tűnt egy európai modellt, (khm…), ihletül használó valaminek (pl legutóbb a GS érződött egy erős BMW hommázsnak, de legalább ráéreztek, hogy a bajrok átvették a falkavezérséget).

    Viszont amikor önállóak próbálnak lenni az sem feltétlenül jó. Az NXnél az az érzésem hogy elengedték a gyeplőt, és mindent ötletszerűen szórtak bele, harmónia nélkül, de fullosan. Az a fajta elegancia hiányzik, amit nehéz megtanulni.

    Hogy ezt lehet jobban is csinálni, azt az Infiniti mutatta meg. Shiro Nakamura munkáit mg mindig etalonnak tekintem.

  • 2017.10.28. at 08:50
    Permalink

    🙂 Ez egyszerűen nem igaz…

    Mi a fenétől? A blogodban írtál róla…nézd meg a mostani A4-et, és az előzőt; a mostani Q5-öt és az előzőt; a mostani 3-as BMW-t és az előzőt…alig változtatnak rajtuk valamit, és “új generáció” címszó alatt küldik őket csatába. Vagy azzal van gondod, hogy rossz szót használtam? A “konzervatív” jobban tetszik? Jó, akkor legyen az, de nekem szoros rokonságban van a két szó egymással:)

    Ot már elég nagy a baj, ha már előre meg lehet jósolni, milyen lesz az új generáció – hiába a camouflage, tudod, mi van az álca alatt:) Ha egy Infinitit vagy Lexust álcáznak, kíváncsi vagyok, mi lehet a fólia alatt, mert tudom, hogy meg fog lepni; a németeknél viszont, ha úgy tetszik, “belátok” alá…

    [b]Nehogy már hátrányban legyen a Lexus azért, mert ’89 óta létezik[/b]…Zöld, ne idegesíts:) Nem kellenek a legendás formatervek(jut eszembe: [b]az Audinál ezek hol vannak?[/b]:), hanem az kell, hogy a stílusával a rajongójává tegyen engem a márka. Kezdettől fogva követem a Lexust, és nekem tetsző a pályafutás – de alapból szeretem a távol-keleti design-t, 1-2 mellényúlástól eltekintve. Egyébként az Audi is a V8-tól számít igazi prémiumnak(1990 környéke), vagyis nagyjából a Lexus létrejöttétől, nem?:)

    A koloncot úgy értettem, hogy veszteséges volt a fenntartása. Az Eagle-ös példa jó, a Mitsubishis korszaka a Chryslernek. Szerintem az amerikaiaknak kb. mindegy az, hogy egy márka megszűnik vagy hogy kivezetik az ottani piacról(pár éve ugye a Suzuki vagy anno a franciák, Alfa). A hozzáállásukon nem változtat – volt és ezután nem lesz, ez a lényeg. Az xB-t azért biztos megköszönik a Toyotának, és a japánok is rájöttek egyúttal, hogy a kis kockák eladhatók Japánon kívül is nagy számban(más márkák ugyan, de a Honda Element, Nissan Cube, vagy a koreai Soul is ide vehető). És ezt a VW is láthatta, mert nekem a Budd-e hasonló fazonnak tűnik, ezt csak a vak nem látja. Nyilván profitot remélnek ebből(az ázsiaiak példáját látva), azért fogják gyártani.

  • 2017.10.28. at 08:50
    Permalink

    Mi a fenétől lenne begyöpösödött?

    A Lexusnál mondjuk elég nehéz lenne retrózni a dicső múltat, legendás történelmi formatervek híján…

    A Scionnak egy vicces de középszerű modellje volt (első XB), a többi szinte mind badge engineering. Semmi kolonc nem volt, nem került szerintem pénzbe mert nem volt saját modelljük. KB az volt mint a Chryslernek az Eagle a 90-es években.

    Amerika végignézte legendás márkái porba hullását (pl Pontiac, Plymouth), ezt végképp nem fogja siratni… A gyengék elhullanak, a verseny az amerikai társadalom alapeleme, ezért is áll Amerika még mindig a csúcson.

  • 2017.10.28. at 08:50
    Permalink

    Valóban, a Lexus mostanában lett igazán rendhagyó formájú – azonban mostanában kezdték is el támadni pont emiatt(itt is), és a “fikkantások” ellenpólusaként akartam rávilágítani arra, hogy a BMW és az Audi begyöpösödöttségének is nagy ellentábora van. A Mercire ez nem teljesen igaz, bár nem formabontó, de időről időre változtat az új generációk beköszöntével, és ez tetszik.(Pont Te jöttél a blogodban az Audi kapcsán a formatervezők sztrájkjával, most meg mintha nem értenéd a dolgokat…:)

    A Sciont én sem fogom megkönnyezni, de ennek egyszerű oka van: nálunk nem voltak jelen. Egy távoli egzotikum csupán, amiről leginkább csak olvastunk. Viszont az első generációs xB-re és a Tc-re emlékezni fogok mindig – jól sikerült darabok. Valószínűleg kultautó státuszt fognak kapni Amerikában, az xB a tunerek egyik nagy kedvence. Megmondom őszintén, nem tudtam, hogy a mostani Auris fut Amerikában is, nagyot néztem, mikor megláttam Scion-emblémával. A Mazda 2 Sedant meg kellően átfazonírozták annyira, hogy csak oldalról és hátulról ismerhető fel a Mazda.

    Szóval egy kolonc lehetett a Toyota nyakában, várható volt a beszántása. De az xB és a Tc remek darabok voltak – az xB élőben is nagyon ott van(Tc-t még nem láttam élőben, talán nem is fogok).

  • 2017.10.28. at 08:50
    Permalink

    Hát nem értem hogy mi volt eddig a Lexusban merész vagy formabontó.

    A Scion eddig is egy alibi márka volt, jórészt más kontinens Toyotáit és Daihatsujait árulták ezen márka alatt. PL az IM az Auris (amit toyotként nem árultak odaát), de az IB pl a Mazda 2 (???????!!!!!!!!!!!!!!),

    TKP nemvolt saját modelljük,sőt még az is rtika hogy bármit megváltoztattak a jelvényen felül..

    TÉnyleg nem kár értük….

  • 2017.10.28. at 08:50
    Permalink

    Mondatod első felét barátom cáfolta tavaly év végén: Floridában A6 parkolt melléjük, 3,0 TFSI és egy 60-70 közötti anyóka vezette… A többinél, amit látott (Q5, A6 volt a jellemző) sem fiatal sofőrök voltak.
    Ugyanez biztosan megvan a Lexusnál is, ahol ő járt, ott a Mercedes-BMW-Audi nagyautók voltak jellemzőek (ebben a sorrendben).

  • 2017.10.28. at 08:50
    Permalink

    Kolléga, nagyon bírom a gondolataidat – ha Te feltűnsz, mindig biztos lehetek abban, hogy korrekt, békés társalgásra számíthatok. Respect:)

    Szerintem nagyon nehéz azt elérni, hogy fiatalodjon egy márka vásárlóközönsége. Hogy lehet azt megoldani? Láthattuk számtalanszor, hogy csak a design-nal nem. A Caddy és a Lincoln is hosszú ideje harcol az ellen, hogy ne csak az idősebb korosztály számára legyenek vonzóak az autóik. Látjuk, hogy a design fiatalodik, de a vásárlók átlagéletkora mégsem csökken…A BMW valahogy el tudja érni, hogy a fiatalok és az idősek is “beleszeressenek”, de azt gondolom, a 7-es BMW ott ugyanúgy papás kocsi lehet, mint a több kategóriatársa(A8, CT6, S-osztály, LS, XJ, stb.). Egyszerűen azért, mert egy fiatalnak nincs szüksége ekkora fényűző hodályokra, inkább egy kommersz(nem prémium) gyártótól crossovert vesznek(RAV4, CR-V, Soul, Tucson, stb.) vagy valami hatchback-et. Lelki szemeimmel nem is tudom elképzelni, hogy egy amerikai fiatal Cadillac-ről álmodozzon. Úgy lehet vele, hogy arra ráérek majd akkor, ha megöregedtem:)

  • 2017.10.28. at 08:50
    Permalink

    Erre akartam utalni:

    “In 2014, the Lexus brand set a new global sales record after selling 582,000 vehicles. This made Lexus the fourth best selling luxury brand in the world, trailing only BMW, Audi and Mercedes-Benz.” Wikipedia

    Nyilván óriási lemaradása van, de akkor is a negyedik.

    Persze, a Caddy, Lincoln és az Acura nem veszélyes rá, mert nem világszerte forgalmazott márkák. Ezeknél az USA-Kanada-beli versengés az, amit követnünk érdemes. De a Lexus ott a BMW és a Merci komoly riválisa eladási számok terén, az Audi le van maradva tőlük.

    Az teljesen más kérdés, hogy milyen korosztály veszi az autókat. Biztos olvastad, hogy megszűnik a Scion márka(TC mai hír). Azt is fiataloknak szánták, de másképp sült el a dolog:

    [url]http://totalcar.hu/magazin/hirek/2016/02/03/beszantjak_a_toyota_fiatalos_markajat/[/url]

    Nem alkottam képet a Lexusról, csak díjazom a merészségét, a formabontóságát – azokat a jellemzőket, ami német autóra talán soha nem lesz igaz. Ízlésről ne vitázzunk.

    Amúgy meg kell jegyeznem: ma láttam először élőben BMW i8-ast, zöld rendszámmal, ahogy azt illik. Néztem-néztem, és azon kaptam magam, hogy utánafordulok egy BMW-nek:) Mutatós darab volt. De ezzel egyúttal ki is rí a többi BMW közül, mert azokra ez nem igaz.

  • 2017.10.28. at 08:50
    Permalink

    A hatékonyságot az eladott predátorarcos Lexusok darabszáma fogja meghatározni, ez a fricska aki érti miről beszélek annak nagyon is telitalálat szerintem.

  • 2017.10.28. at 08:50
    Permalink

    Na azért ácsi, ez a 4. hely kb a 7-8 ból, úgy hogy akkor sem lenne semmivel előrébb a Lexus a 4.helynél, ha a 3 németnél a fejenként másfélmilliós eladásaitól leszednénk a tekintélyes hazai piac úgy félmilliós eladását. A 600.000 feletti eladással stabilan a Volvo előtt tartotta magát (650 Vs 500.000), de eléggé egyoldalú a piaci eloszlás. Korábban azt mondtam volna, hogy veszélyes a függése az USA piactól, de az elmúlt évek botrányait nem érezte meg, akkor hűségességben is tényleg egy hazainak tekinthető piac az USA. A Jag Land Rover csoport nagyon komoly bővülés előtt álhat, XE. XF, F pace és Disco sport ezek sok tekintetben telitalálat. A háttérben ott lohol az Inifinti remek palettával, ők még veszélyesek lehetnek. Caddy, Acura Lincoln aligha.

    A Lexusról alkotott képed eléggé fals. Tipikusan a nagypapaautók a nagy víz túloldalán. Mint nálunk a Mercedes.

  • 2017.10.28. at 08:50
    Permalink

    Bármilyen fura nekem tetszik, kivéve a ködlámpa helyét, valahol predátorarcnak nevezték.
    Nekem erről a hűtőrácsról amúgy az Audi fricska jön le.(ez esetben a fricska nem azt jelentené hogy lekoppintotta hanem gúnyt űz az audi single frame hűtőrácsából. :))

  • 2017.10.28. at 08:50
    Permalink

    Egyenlőre nem győzik gyártani a modellt, jelen pillanatban sorban állás van érte!
    Természetesen nem a hazai piac az első akit kiszolgálnak.
    Hát így állunk uraim.
    Aki nem hiszi, járjon utána………..

  • 2017.10.28. at 08:50
    Permalink

    Hmm azért ez finoman szólva is elég érdekes formavilág 😀 😀 engem erre a rajzfilm szereplőre emlékeztet az első légbeömlő nyílása és szemből pont olyon bamba mint a képen lévő figura : [url]https://cdn1.lockerdome.com/uploads/d34b4dd8b8b31948d12d0d1b252527d1f1db9be739a001f442bdceda62351bca_medium[/url]

    Egy szülés után kitágult vagina pont így néz ki mint ez a hűtőrács …

  • 2017.10.28. at 08:50
    Permalink

    Kiegészítésként pedig még annyit, hogy a világszerte mért összeladások terén a 4. helyen van a 3 német mögött – tehát veri pl. a Jaguart, ami egy nagy múltú, bár nem német, de európai gyártó, és ugyanúgy a világ minden piacán jelen van. Szerintem ez egy elég szép eredmény egy 27 éve létező márkától. Örülök, hogy alternatívát képesek kínálni a végletekig begyöpösödött, hiper-dögunalmas, mega-giga-konzervatív, változtatni sosem akaró, vagy egyszerűen nem merő német gyártókkal szemben.

  • 2017.10.28. at 08:50
    Permalink

    Nézd, nekem pedig herótom van a BMW-től, Auditól, viszolygok tőlük, bottal nem piszkálnám őket. Ellenben tetszik a Lexus jövőbe mutató formavilága, a róluk keringő jó hírnév pedig könnyen csábíthat sokakat vásárlásra. A Lexus nem Európából él, hiába hiszed azt, hogy a világ közepe mi vagyunk. Ha kivonulnának az európai piacról, akkor sem lenne semmi gondjuk. A hasonló formájú NX egyébként elég kedvező fogadtatásra talált, nem véletlenül.

  • 2017.10.28. at 08:50
    Permalink

    Először is ízlésről vitatkozni nem lehet (illetve lehet, de minek). Ha valakinek tetszik, vegye.
    Másrészt az európai példányok (nem csak a Lexus esetében) általában más légzsákokkal (meg egy csomó dologgal) vannak szerelve, mint az amerikai piacosak. Más a szabályozás – emiatt simán lehet, hogy csak azok érintettek.

    Amúgy durva ez a légzsák-dolog, már egyáltalán nem a Takatáról van szó (de azért azt megborították rendesen), pont az életvédelem az, amiben nem lehetünk biztosak.

  • 2017.10.28. at 08:50
    Permalink

    Csak nehogy megint elpityeredjen a Toyota vezér mint páréve a sajtótájékoztatón … nem ártana ha valaki küldene neki pár csomag zsebkendőt . ” … Európai példányok, így hazaiak sem érintettek a visszahívásban….” mert ebből a förmedvényből gondolom rengeteg fogyhatott … lehet azért nem érinti Európát mert 1 darabot se adtak el ügyfélnek csak demó kocsik vannak . 😀 😀

Vélemény, hozzászólás?