0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Lehet, még ma is lenne Rover, ha elkészül az 55-ös

Üzenet a múltból: halva született Rover sportlimuzin

2010. augusztus 13., péntek 16:00 (2 éve)
Címkék: Rover 75

Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az utolsó pillanatban dőlt el, hogy a BMW eladja a Rovert – az 55-ös sorsa így az utolsó pillanatban pecsételődött meg. Kár érte.

Korai javaslat a Rover 55 formájára − biztosan sokat finomítottak volna még rajta

Korai javaslat a Rover 55 formájára − biztosan sokat finomítottak volna még rajta

Lehet azon vitatkozni, hogy szép-e a képeken látható Rover 55-ös, de a teljes igazsághoz tudni kell, hogy nem egy, az új kínai tulajdonosok által készített tanulmányról van szó, hanem olyan limuzinról, amelyet még a BMW-fennhatóság idején készítettek a mérnökök. A bajorok két menekülési utat láttak a brit márkánál: vagy elmozdul a prémium irányba, vagy a meglévő kínálattal folytatja életét, és eladják. Az előbbi terv részeként született meg az 55-ös, amely egy sportos viselkedésű, hátsókerékhajtású autó lett volna, ha megvalósul – úgy látszik, a német mérnökök nem voltak képesek szabadulni a beléjük rögződött elvárásoktól. Sajnos az életnagyságú, műanyag modell elkészítése után azonban nem sokkal megszületett a döntés, miszerint a BMW eladja a brit márkát.

Nagyobb, 2,8 méteres a tengelytávolság a 75-ösnél, a teljes hossz azonban rövidebb

Nagyobb, 2,8 méteres a tengelytávolság a 75-ösnél, a teljes hossz azonban rövidebb

Ahhoz képest egyébként egyáltalán nem néz ki rosszul az autó, hogy a sorozatgyártású változatig még nagyjából két évet kellett volna dolgozni rajta a formatervezőknek. Ezen az őskorinak számító előszériás prototípuson még nem stimmelnek az arányok a nagy tengelytávolság miatt, de a részletekben azért felfedezhetők a tipikusan roveres elemek. A mögötte álló 75-öshöz hasonlítva válik nyilvánvalóvá, az újdonság sokkal sportosabb húrokat pengetett, amely a 45-ös helyét vette volna át a kínálatban, és idővel lehetőséget biztosított volna, hogy még nagyobb autóval koronázzák meg a Rover-kínálatot. A BMW vezetőségének kemény döntése miatt sajnos ebből nem lett semmi, ahogy az autóból sem, melynek fejlesztését értelemszerűen abbahagyták. Az 55-ös egyébként valahol a BMW 3-as és 5-ös sorozat között helyezkedett volna el, műszakilag ezekre a típusokra épülve.

Ha úgy 30 centivel előrébb kerül a hátsó tengely, már stimmelnek az arányok

Ha úgy 30 centivel előrébb kerül a hátsó tengely, már stimmelnek az arányok

A hírt szerkesztette: Lővei Gergely


Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1yb3Zlcg==

Friss tesztek

Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?


Ford Ranger menetpróba

Ford Ranger menetpróba

Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.


Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt

Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 

Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?

Még több teszt

Címlapon


Friss cikkek

Buktatók a kínai autógyártásban

Buktatók a kínai autógyártásban

13 órája – Sztori

Senki sem szeretne lemaradni az évszázad boltjáról, de a kínai vezetés időnként teljesíthetetlen feltételeket és bürokratikus akadályokat gördít a bevándorolni kívánó autógyártók útjába.


Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC

Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC 

3 napja – Sztori

Michelisz a Hungaroringen újraírta a Dávid-Góliát mesét, amikor is egy privát BMW-vel lenyomta a gyári Chevy-hadat. De mitől ennyire gyorsak a csokornyakkendősök?


Autógyártók a sportban – szponzorként

Autógyártók a sportban – szponzorként 

6 napja – Sztori

Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.


Kapcsolódó tartalom


Használtautó.hu

ROVER 75 2.0 V6 Classic

Ár: 1.199.000 Ft

Évjárat: 2001 / 8

Kivitel: sedan

Üzemanyag: Benzin

ROVER 25 1.4 Classic F...

Ár: 680.000 Ft

Évjárat: 2001 / 10

Kivitel: ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

ROVER 420 SDi

Ár: 199.000 Ft

Évjárat: 1999 / 8

Kivitel: sedan

Üzemanyag: Dízel

Még több autó