Lebukott a Porschével videózott új M3

Lepel nélkül a jövőre érkező BMW M3

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Jövő év elején, a Detroiti Autószalonon fog debütálni, de forgatása során már most lebukott a legújabb BMW M3.


Csak januárban fog bemutatkozni, de már most feltűnt a BMW M3 legújabb, az F30-as hármason alapuló szériája, ám már most lebukott. Éppen a gyári filmanyag készülhetett róla, bár az alábbi videó tanúsága szerint meglepő módon nem egy BMW szabadidő-autó, hanem egy Porsche Cayenne vitte az operatőrt. Legalábbis azt, amelyik eredetileg meg kívánta örökíteni az új, már nem V8-as, hanem a downsizing jegyében ismét soros hathengeres, de 3,0 literes, dupla turbós benzinessel hajtott M3-ast. Végül azonban egy motorkerékpáros is felvette sisakkamerájával, amint megfordul előtte a legújabb, 430 lóerős teljesítményével még a kifutó (420 lóerős E90-es) M3-asra is rálicitáló, friss és vélhetően csakis e szériának készített színben pompázó, öt duplaküllős alufelnivel, egyedi lökhárítókkal és szolid hátsó szárnnyal szerelt szedán.
Hirdetés

A négyajtós mellett szintén januárban és szintén Detroitben debütál majd az M4 kupé is, a Cabrio viszont érdekes módon megmaradhat későbbre, például sanszosan a márciusi Genfi Autószalonra.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?