Mégis felnyitották a Citroën DS3 hátulját

Lepel nélkül a monokiniző Citroën DS3

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Eddig úgy hírlett, hogy csupán elhúzható vászontetős lesz a DS3 kabriója, ám annak hátsó ablakát is összehajthatóvá tette a Citroën.

Az elmúlt 30 hónapban mintegy 300 000 példányban elkelt DS sorozatok közül - nem meglepő módon - az elsőként érkezett, legolcsóbb DS3 az éllovas, 200 000 darab abból talált gazdára. Vászontetős változatát már tavaly ősszel megismerhettük, a márciusban nyíló Genfi Autószalonra viszont az eddig látottnál komolyabb mértékben megnyitott állapotban, lehúzható hátsó szélvédővel, immár a Fiat 500C-nek valódi versenytársat jelentő Cabrio kivitelben viszi a Citroën.
A DS3 Cabrio több kategória-elsőséget is felmutat, csomagtere - a tető helyzetétől függetlenül - 245 literes, összehasonlításul a Fiat 500C-é 185, a Minié 125 literes. A tetőmozgatás elektromos, s egészen 120 kilométerórás tempóig menet közben is indítható, szintideje mindössze 16 másodperc. A DS3 öt ülésével is többet tud konkurenseinél, hátsó ülése 2/1 osztással dönthető előre, az opciók sora pedig a DS3 sorozattól megszokottan hosszú. A hétféle karosszériaszín háromféle tetőárnyalattal, s temérdek kiegészítővel variálható, a felnikínálat 16 és 17 colos darabokat sorol.
Hirdetés

Szemben a DS3-mal a Cabrio csakis benzines motorokkal kérhető, az alap az 1.4 VTi (82 LE), feljebb 1.6 VTi (120 LE) és 1.6 THP (155 LE) választható, utóbbihoz 6, a többihez 5 fokozatú váltó jár. ESP-t, 6 légzsákot és tempomatot mindegyik verzió alapáron fog kínálni, ám komolyabb kényelmi extrákat, így vélhetően légkondicionálót is csak felárért adhat majd a DS3 Cabrio, mely a nyárra, akciósan is éppen csak 5 millió forint alá vitt alapárral futhat be a kereskedőkhöz.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?