Még nem tudni miként, de módosulni fog az útdíj-szabályzás

Lesznek még változtatások a januárban bevezetett útdíj kapcsán és dugó is január 30-án

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint lesz néhány változtatás az útdíjszabályozásban, de még semmi konkrétum nem ismert.

Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője úgy nyilatkozott, tudomása szerint szerdai ülésén a kormány érdemben foglalkozott a január 1-jén bevezetett és sokat támadott útdíj kérdésével. Részletekről ugyanakkor nem beszélt, azt mondta, nem szeretné a kormánydöntést megelőlegezni.
Hirdetés
Miként azt elmondta, "a próbaüzem január végéig tart, vagyis még tíz napja van a kabinetnek a döntésekre". Szavaiból kiolvashatóan a kabinet nem kívánja elkerülni azt a félpályás útlezárást, amit szintén a mai napon jelentett be Tóbiás József, az MSZP frakcióvezető- helyettese. A jelenlegi állás szerint tehát az MSZP helyi szervezeteinek kezdeményezésére félpályás útlezárás lesz január 30-án minden olyan útszakaszon, amely január 1-jétől fizetős lett. Tóbiás József elmondta, azt a bejelentést várták a kormánytól, amelyben elismeri: rossz vicc volt az útdíj bevezetése az eddig nem fizetős autópálya- és autóútszakaszokra. Hangsúlyozta, az MSZP fenntartja korábbi álláspontját és követeli, hogy a kormány vonja vissza a társadalommal és az önkormányzatokkal sem egyeztetett, szakmailag pedig végiggondolatlan útdíjat. Mint mondta, jövő hét pénteken azért tartanak demonstrációt, mert úgy látják, segíteni kell meghozni a kormány döntését. Emlékeztetett arra, hogy a miniszterelnök korábban azt mondta, mindenki elmondhatja a véleményét az útdíjról.
És miként látja Rogán Antal az útdíj kérdését? A következőképp: "Azt gondolom, lesz néhány változtatás, és ezekkel együtt már a végleges rendszer kezdi meg működését február elsejétől".
Frissítés: megjelentek a változások, itt olvashatók!
Vonatkozó, bár kevésé fontos, infó, hogy már nemcsak a nemzetiutdij.hu weboldalon, hanem mobilapplikáción keresztül is megvásárolhatók[/url] az újfajta és mind több útra szükséges e-matricák.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 22:14
    Permalink

    Nagyon helyes, hiszen ez is egy bizonyíték arra, hogy sem emberismereted, sem memóriád, sem stílus érzéked nincs és még a logikus gondolkodás sem az erősséged.
    Viszont ez az igazi kempelen-holiday. Ha nem ilyen lennél, akkor nem lenne köztünk ellentét és okafogyottá válnának a vitáink. 🙂

  • 2017.10.28. at 22:14
    Permalink

    Nem gondolom, tudom. Hazudsz kázsé. Dehogynem szoktál más néven írni. Pont annyira, mint ajogy másról állítod. Azért teszed, mert magadból indulsz ki.
    Kitiltatni nem akarsz, árulkodsz, de ez jól áll neked. 😀 Pont ezt csinálod mindegyik honlapon.

    Úgyhogy jelentgess csak föl bátran, ahogy szoktad a szerkesztőknél. És ápolgassad a betört orrod. Pont olyan jól ismerlek én is zsoltimanórómeóbrigifőnöke.

    [i]“Bár ez utóbbi nem ajánlott, ha a jövőben is ide akarsz írogatni.”[/i]
    Ilyen hülye legyél, hogy felköpsz és aláállsz. 😀

    Fenyegetőzz csak rikárdó, és gondolj a vérző orrodra.
    Puszi!

  • 2017.10.28. at 22:14
    Permalink

    Jaj istenem!
    Nem gondolhatod komolyan, hogy én azzal foglalkozom, hogy a szerkesztőknek írogatok levelet. Sem itt sem máshol nem szoktam.
    Ezt már többször leírtam, úgy ahogy azt is, hogy más néven nem szoktam írni. Azt gondolod, hogy engem annyira foglalkoztat, hogy te mit írogatsz? Ne magadból indulj ki. 🙂
    Mellesleg minek akarnálak én téged kitiltatni és mószerolni, amikor olyan jól megvagyunk egymást szapulva?
    Egész jól megismertem már a stílusod, szóhasználatod, így ha netán ismét nevet váltanál nem sokáig tudnád magad álcázni. De egyébként minek van erre szükség? Az embernek mindig fel kell vállalnia magát. Akkor is, ha netán alpáribb hangot akar megütni. Bár ez utóbbi nem ajánlott, ha a jövőben is ide akarsz írogatni. 🙂

  • 2017.10.28. at 22:14
    Permalink

    Nem írhatok úgy, mert nem tudok belépni. De mindenképpen írj a szerkesztőnek egy levelet, ahogy szoktad. Névtelenül. Szigorúan.
    Amúgy kidobálnak téged is szépen, ahogy figyelem. 😀

  • 2017.10.28. at 22:14
    Permalink

    Mátyás Mátyás te sem vagy hát művészetnek pártján,
    Kitörölted versem innen lényegét nem látván.
    Semmi baj nincs drága Mátyás, tudod mi a lényeg?
    Az hogy legyél te pártatlan, s Rikárdódat védd meg.
    Védjed őtet rendületlen, elesett a pára,
    Tükröd ítél, én búcsúzom, jó Mátyásunk mára!

    😀

    Béke Mátyás!

  • 2017.10.28. at 22:14
    Permalink

    menőmanó sóder maki hova-witznek spanja
    Ilyen cikket hogyha meglát siet ő rohanva
    Lecsorgat egy vödör taknyot okád, szörcsög rendre,
    Nem tudja a szurok bajnok, ő a honlap szennye.
    Mert ha tudná szerencsétlen” lapát fahrer” láma,
    Elhúzna ő most azonnal a retkes p….a.

    menőmanó szokjál hozzá törött orrú pára
    Dugjad fel az agyadig a tampont gyorsan mára
    Toljad el a talicskádat innen messze délre
    Jól tennéd, ha elcsoszognál, nem messze, csak félre.

Vélemény, hozzászólás?