Gyönyörű kupéval támad a Lexus

Lexus RC: lesz hibrid és V6-os is

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Lexus a jövő crossoverét felvillantó LF-NX tanulmányautó mellett a Tokiói Autószalonon kiállít egy valóságos kocsit is, a nagy teljesítményű V6-os benzines és hibrid hajtásláncú RC kupét.


Az IS szedán alapjaira épített Lexus RC világpremierje november 30-án lesz a Tokiói Autókiállításon. Az eseményt élő online közvetítéssel http://www.lexus-global.com címen lehet majd követni helyi idő szerint reggel 8 óra 45 perctől. A Lexus Tokióba elviszi a Frankfurtban bemutatott LF-NX koncepciót is.
A 4,69 méter hosszú, 1,84 méter széles, 1,39 méter magas Lexus RC kétféle modellváltozatban jelenik meg: az egyik a 3,5 literes, V6-os motorral hajtott RC 350, a másik a kezdetben csak Japánban forgalmazott, 2,5 literes benzinmotorral, valamint villanymotorral szerelt RC 300h hibrid. Nem hivatalos adatok szerint az 1,6-1,7 tonnás hibrid kupé 8,3 másodperc alatt gyorsít fel száz kilométer/órás sebességre, a száguldás 200 kilométer/óra után már nem fokozható. A világpremiert megelőzően a Lexus a napokban közzétette a BMW 4-esre támadó kupé hivatalos fotóit. Sajtóhírek szerint várható a kupéból egy erősebb, 420-450 lóerős szívó V8-assal szerelt F változat is.
Hirdetés

Az eddigi Lexusoktól eltérő kontúrt kapott a kupé, orsó formájú hűtőrácsát minden eddiginél szélesebbre és mélyebbre húzták. A háromszög alakú fényszórótestek az LF-LC sportos karakterét idézik, a háromlámpás LED-es kialakítás is a tanulmányautó hatását tükrözi. Ha esetleg nem lenne elég egyértelmű a kocsi hovatartozása, tompított fénynél a fényszórók L alakú mintázata segít eloszlatni a homályt. Az L alakú vonal visszaköszön a hátsó fényszórók megformálásában is.
A korábban említett tanulmányautót idézik az RC tízküllős, 19 hüvelykes, illetve az ötküllős 18 hüvelykes alumínium, fekete fényezésű és platina színű kerékagyakkal díszített keréktárcsái is.
Az utasteret először a Lexusnál változtatható kabinvilágítás dobja fel, a világítótestek fénye nem lefelé, hanem felfelé irányulva borítja fényárba az utasteret. Különlegességet jelentenek a rétegezett shimamoku fabetétek. A Lexus RC irányítópultját tematizálták, azaz a vezető környezete külön kezelési és kijelző zónákra tagolódik. A felső zónában kapott helyet a műszeregyüttes és a héthüvelykes navigációs képernyő. A középkonzolba építették be a Lexusban először kínált érintőpados irányítópultot. A sportosan feszes ülések az integrált habosítás technológiájával készültek, ami nagyban emlékeztet a versenyautók üléseinek öntéses gyártási eljárására. A kocsi tengelytávja 2,73 méter, négy személynek kínál helyet, Európába jövőre érkezik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?