Atletikusabb CLS Merci a Lorinsertől

Lorinser CLS C218: semmi sem lehetetlen!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Lorinser inkább az autók megjelenését alakítja át, de azért a műszaki alapok sem maradnak érintetlenül, most például a Mercedes-Benz CLS-ből készült betyáros verzió.


Bármit meg tudunk csinálni, hangzik a Lorinser mottója a CLS C218 átalakítással kapcsolatban. A dél-németországi székhelyű cég harminc éve foglalkozik Mercedesek átalakításával, és azóta szinte az összes modellsorozat átment a kezeik között, így bőséges tapasztalatok állnak rendelkezésükre arról, mi áll jól a csillagos autóknak, s főleg, hogy milyen módosításokra gerjednek be a márka hívei. A CLS C218-hoz készített sportruházatuk nemcsak vadsággal vértezi fel az autót, hanem aerodinamikai tulajdonságait – légellenállás, leszorítóerő – is fokozza. A szélesített első lökhárító szép, fokozatos átmenettel növi át magát a kerékjárati ívekre, a hátsó kötények és a tető végére biggyesztett tetőspoiler is a jobb légellenállást szolgálja, míg az oldalsó szoknyák a két traktus közti sima vizuális átmenetet biztosítják. A gyári felfogatási pontokat felhasználó karosszéria-tuning alapára 8230 euró.
A Lorinser Sportservice részlege a motorvezérlő elektronikába is belepiszkált kicsit, így például a CLS 350 CGI teljesítménye 322 lóerőre és 400 Nm-re emelkedett, ennek örömére a sebességhatárolót is átprogramozták: a gyári 250 helyett immár 265 km/h-ig lehet hajszolni a CLS ezen változatát. A különféle motorokhoz különféle teljesítménynövelő kúrák és sportkipufogó-rendszerek kaphatók, a négycsöves végződések erőteljes, határozott motorhangot produkálnak. Többféle saját fejlesztésű különleges felnit is kínálnak a CLS-hez, például a turbinára emlékeztető RS8-asokat 19 illetve 20 colos méretben, vagy az egy darabból öntött, tripla küllőzésű, ötlyukas RS9-est. Gumi tekintetében régi partnerük, a Continental termékeit ajánlják. A CLS C218 sportos megjelenéséhez a 25 mm-es ültetés is hozzájárult, és jelenleg dolgoznak az Airmatic, légrugós futóműhöz használható ültetőszett kialakításán. Az utastérben végképp nem ismernek lehetetlent, a Lorinser-feliratú pedálok és küszöbök alaphangon járnak az autóhoz, de bármit megoldanak, amit a megrendelő kíván, legyen szó, bőrről, fárol, műanyagokról vagy épp egyedi szőnyegekről – természetesen a lehető legmagasabb szakmai színvonalon.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?