Hibridet mindenkinek! Bármely dobfékes autóba jó szett

Lorinser Easybird hibridcsomag

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bármilyen, hátul dobfékes autóba beszerelhető a Lorinser hibridhajtása. Elsőnek a Smartba építették be, de a Polót, a Twingót és a Fiat 500-ast is tervezik.

Az Esseni Motor Shown mutatja be a Lorinser az Easybird csomagját, amely egy utólag beépíthető 41 lóerős elektromos motorból és az autó aljára, vagy a pótkerék helyére beszerelhető akkumulátorból áll. A rendszer kompaktságát bizonyítja, hogy először egy Smartot alakítottak át, de a tervek szerint bármilyen, hátul dobfékes autóba beszerelhető a csomag.
A tuningcég szerint a rendszerükkel harminc kilométert tud megtenni az autó pusztán az akkumulátorban tárolt áram felhasználásával, amelyet fékezési energia visszanyerésével is előállíthatnak, de akár a garázsban is feltölthető hálózatról.

A Smart után a Volkswagen Polóba, a Renault Twingóba és a Fiat 500-asba is be akarják szerelni a rendszert.
Egy olyan megoldáson is dolgoznak, mely szerint az akkumulátorokat nem kellene megvenni az autóhoz, hanem bérelni lehetne, amivel az átalakítás költségét jelentősen csökkentenék.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?