Dacia, ami álomautó lehet

Luxusautóként térhet vissza a Dacia 1300

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A keleti blokk legkényelmesebb, egyben megbízhatóságával egyik legrosszabb hírű autója volt a Dacia 1300. Egy román dizájner mégis viszontlátná. Egészen érdekes formatervet alkotott, hogy luxusautóként szülessen újjá.

A klasszikus Daciát megtestesítő modell volt a Renault 12-est jelentő 1300-as, ami 1969-től, azaz az R12 megjelenésének évétől készült Romániában. Kisebb-nagyobb frissítésekkel egészen 2004-ig, azaz 35 évig gyártásban maradt, így közel 2 millió példányos darabszámot ért el. Megjelenésekor egészen modern, elsőkerékhajtású, orrmotoros, és a kor egyéb hasonló méretű autóihoz mérten kifejezetten kényelmes autó volt. Utóbbi jellemzőiért akár vágyott álomautó is lehetett, megbízhatóságával és korrózióhajlamával nem volt az. A városi legendák szerint már gyárilag rozsdás lemezekből rakták össze meglehetősen silány minőségben. Szintén városi legenda, hogy az új autót szétszedve, majd rendesen összerakva, alváz- és üregvédelemmel ellátva egészen jó kocsit lehetett belőle faragni. Mindezen mendemondákat kell leküzdenie a keleti blokkban, így nálunk is a mai Daciának, mely már a Renault tulajdonaként, szintén Renault-elemekből épített olcsó modelleket kínál, és kifejezetten sikeres már nem csak Nyugat-Európában, hanem például nálunk is, hiszen a nemrégiben frissített Duster például a magánvásárlók kedvence. Ugyanakkor a cégek zöme még ma sem szívesen ülteti Daciába dolgozóit, a vezetők félnek, hogy az olcsó autó nem feltétlenül tesz jót az imidzsnek, az pedig ma még a legtöbb helyen elképzelhetetlen, hogy igazgatói autó legyen a Dacia. Ezen változtatna a román Maris Alexandru Bogdan (egyetemista, dizájner, virtuáltuner), aki a 2014-es modellévre, azaz az 1300-as megjelenésének 45. évfordulójára készítette Dacia 1300 Concept modelljét.
Egyelőre számítógépes grafikákon látható a kívülről-belülről ígéretes négyajtós kupé, ami nem csak az Audi A7, BMW 6 Gran Turismo, Mercedes-Benz CLS szegmens vevőinek, hanem még akár az igazi luxusautó-vásárlóknak is alternatívát jelenthetne, például a Mercedes-Benz S-osztály, vagy a Porsche Panamera ellenében. Természetesen elsősorban árával hódíthatna, de igazából egy felettébb érdekes retromodell is lehetne, hiszen valóban jól adja vissza a Dacia 1300 vonalait.
Hirdetés

Biztos, hogy kényelemben legalább azt a szintet tudná, mint amit epedás üléseivel, lágy futóművével az ősmodell tudott. A panorámatetős, ablakkeret nélküli oldalajtós, sőt, a középső B-oszlopot is nélkülöző négyüléses, 5,1 méter hosszú, 2 méter széles tanulmány műszakisága természetesen még nem kidolgozott, de hajtása a tervek szerint a hátsó kerekekhez menne, motorja pedig akár V8-as benzines vagy tisztán elektromos is lehetne. Ennek megtervezése már nem a dizájner dolga lesz, elmondása szerint a terv most 85%-os, ha a márkát érdekli, nyilván szívest-örömest együttműködne velük. Igaz, több mint meglepő lenne, ha a most még automata váltót sem kínáló Dacia rögtön belecsapna a lecsóba, s belátható időn belül luxusautóval állna elő. Pedig a terv tetszetős...
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 15:35
    Permalink

    Na persze! Az 1300 is annyira volt Dacia, mint a mostaniak. P.l.: Dacia Logan-Lada Granta! Ez egy Renault R4-es ami soha nem volt román, mint ahogy egyik “termékük” se! Vicc az egész! 😀

  • 2017.10.29. at 15:35
    Permalink

    Ez gyönyörű! A formatervezés első osztályú,kár,hogy valószinű itt véget ér az álom.Az igényes kivitelezéshez sok pénz és nagyon nagy kitartás kell-na és a politikai támogatás.Szegény Ikarusunk! Ezt nem a műszaki emberek tették tönkre!
    Sok sikert!Én szivesen kipróbálnám!

  • 2017.10.29. at 15:35
    Permalink

    Én sem hiszem, hogy több lesz tanulmányautónál. A felső, -vagy luxuskategóriába, sokkal nagyobb gyáraknak is beletört már a bicskája, lásd, Peugeot 605 sikertelensége.
    Az, hogy a régi Daciák, rozsdás lemezből készülnek, tudtommal, nem városi legenda, mint az otthoni újra összerakás sem.

Vélemény, hozzászólás?