Kedvezőtlen fordulat: megint drágulnak az üzemanyagok

Ma még csökkentek, pénteken már emelkednek az üzemanyagárak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Péntektől már megint drágábban tankolhatunk. Eddig tartott csak az üzemanyagárak csökkenése.


Bár november második felében eddig minden adandó alkalommal, legutóbb most szerdán, egységesen literenkénti 2 forinttal csökkentek az üzemanyagárak, pénteken már drágulás következik. A holtankoljak.hu információi szerint a gázolaj a hét utolsó munkanapján pont annyival drágul, mint amennyivel szerdán olcsóbb lett, míg a bezin ára jelentősebb, 3 forintos többletet kap. Az átlagos literár így a dízel esetén hét eleji szintjére, 341 forintra, a benzinnél 334 forintra emelkedik. Persze így is olcsóbban tankolhatunk még, mint egy évvel ezelőtt, a dízel idei legalacsonyabb árát azonban csak két napig, csütörtök végéig élvezhetjük. Az egykori, a benzin esetén 2012 áprilisában, a gázolajnál már januárjában adódott, egységesen 450 forintos szint körüli csúcsáraktól természetesen még mindig odébb leszünk a most következő drágulás után is.
Hirdetés

Marad az egyes benzinkutak árai közötti jelentős, akár literenkénti 30-40 forintos eltérés, így aztán tankoláskor nem csupán annak idejére, hanem helyére is erőteljesen ajánlott figyelni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 10:36
    Permalink

    Valahol olcsóbb, valahol drágább. Abszolút árban.

    Viszont ha az ott élő emberek fizetőképességéhez viszonyítjuk, relatíve SOKKAL olcsóbb elég sok helyen

    Lásd:

    http://www.fuel-prices-europe.info/index.php?sort=6

    Például Ausztriában kb. magyarországi üzemanyag árak vannak, de a fizetések 2-3-(4)-szeres szorzóval alakulnak.

    De ott van Nagy-Britannia, Dánia, Németország, Franciaország, Finnország, Luxemburg, Hollandia, stb. Sokszoros fizetés, drágább üzemanyag, de relatíve több üzemanyagot tudsz venni adott fizetésből.

    Persze nyilván a fordítottja is előfordul, például Románia.

  • 2017.10.28. at 10:36
    Permalink

    Na akkor az IQ…
    mihez képest…..külföldön vagy azonos az üa.ára vagy olcsóbb de..
    ott 1 liter benzinért 10 PERCET dolgoznak itt meg 1 ÓRÁT…ez nehéz megérteni ???

  • 2017.10.28. at 10:36
    Permalink

    Így van: mennyivel? És egyáltalán: mihez képest olcsóbb? És mit jelent, hogy majmolják külföldöt? Nem lehet, hogy csak mímelik? Esetleg imitálják? És mi az, hogy szórakoznak az autósokkal? Vicceket mesélnek nekik? És magyarázkodnak az okokra…Ujjal mutogatnak vagy mindezt szóban teszik? Azonos árakat zsarolnak ki…mivel azonos? Nem lehet, hogy inkább egyenlő?

    Millió itt a kérdés, nem igaz?

    :):):)

  • 2017.10.28. at 10:36
    Permalink

    Szórakoznak az autósokkal és magyarázkodnak az okokra.
    Nagyon sok mindenben majmolják e országban a külföldöt
    és azonos árakat kizsarolnak noha ott a fizetésekhez képest
    az üzemanyag és más is sokkal olcsóbbbbbbbb !!!

Vélemény, hozzászólás?