Itt az új Renault Mégane 3 millió forinttól

Magyarországon az új Renault Mégane család

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megkezdődött a frissített Renault Mégane értékesítése, a márka új lendületet kíván venni a zászlóshajójának számító kompakt révén.


Megérkezett a frissített Renault Mégane család Magyarországra, a márkaimportőr sajtótájékoztatón mutatta be a kívül-belül, s lemezei alatt is új kompaktot a szintén faceliftes Scénic egyterűvel együtt. A nemzetközi menetpróbán nemrég vezetett Mégane-okról ebben a cikkben, az ugyancsak meghajtott, már 265 lóerős RS-ről itt, a Scénicről a minap közölt tesztben található meg minden fontos információ.
Mint azt az illetékesektől új információként megtudtuk, a jelenlegi 1.5 dCi dízelmotort leváltó újfajta, az Energy szériába tartozó 1.5 dCi dízelmotor (stop-starttal, alacsonyabb fogyasztással és károsanyag-kibocsátással) csak jövő év közepén lesz elérhető nálunk, motorleállító és -újraindító rendszerrel addig a másik két Energy-családtagot, a benzines 1.2 TCe blokkot és az 1.6 dCi-t lehet választani. A Mégane-hoz mindkettő, a Scénicben csak utóbbi elérhető - a Scénic tesztautó korábbi 1.5 dCi-je stop-starttal vélhetően egy nem hazai piacra szánt verzió lehet, kár, hogy mi ilyet elvileg nem kaphatunk.
Hirdetés

Az is kiderült, hogy a Coupé Cabriolet, azaz a Mégane CC ráncait nem varrja fel a Renault, a nyitható keménytetős típus minden bizonnyal majd a modellváltásnál kap friss megjelenést. Azt, hogy a konszerntestvér Dacia részesül-e, és ha igen, mikor az 1,2 literes benzines turbómotorból és az 1,6 literes dízelből, egyelőre nem tudni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?