Párizsban debütál a Fiat 500X mini crossover

Már a Fiat is vágja a centiket, jön az 500X

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már van belőle kabrió, egyterű, és hamarosan crossoverként is érkezik a Fiat 500.


Nem csak a Suzuki SX4 futott ki, hogy hamarosan váltsa őt a régi Vitarát is nyugdíjazó, jövő évtől Esztergomban készülő új Vitara, hanem az SX4-testvér, korábban szintén itthon gyártott Fiat Sedici is a múlté már. Vélhetően utóbbit is pótolni hivatott a régóta ígért 500X, Fiat 500 alapú szabadidő-autó, vagy inkább crossover, ami Párizsban október elején debütál. Színesíti az 500-as - már a 2007-es bemutatkozásakor is folyamatosan bővülőnek ígért - kínálatát, egyben megfosztja a héten kipróbált Opel Adam Rocksot a piac legkisebb crossovere címtől.
Hirdetés
Hogy összkerékhajtás elérhető lesz-e az 500X-hez, az több mint kétséges, elektromosan nyitható vászontető az említett fő konkurenshez, meg persze az 500C-hez hasonlóan minden bizonnyal választható lesz hozzá. Bár a Fiat által először mutatott sejtelmes videó szerint az 500X vonalai közelebb állnak az 1957-es ős által ihletett háromajtóshoz, mint az ötajtós és egyterűs 500L-hez, ám mégis ötajtósnak ígérkezik. Hogy pontosan milyen lesz, azt legkésőbb október másodikán megtudjuk. Motorpalettája jó eséllyel megtippelhető: a 0,9 literes Twinair turbós benzinmotor és az 1,25 literes turbódízel várható a gépházba. Vélhetően robotizált váltó is választható lesz hozzá, amivel valóban rálicitálhat az Opel Adam Rocksra.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?