Ez is kicsúszott: fotón a frissített Mazda CX-5

Már a Mazda CX-5 új arca is látható a premier előtt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Los Angelesben debütál a Mazda CX-5 frissítése is a Mazda6 faceliftje és a teljesen új CX-3 mellett. Már mindhárom új Mazdáról van kép.

Maga a Mazda árulta el azt, hogy a teljesen új - rajzon meg is mutatott - CX-3 mellett a CX-5 és a Mazda6 frissítése is a Los Angeles-i Autószalonon debütál, s mostanra mindhárom újdonságáról vannak képek. A Mazda6 frissítése már a hét elején kicsúszott, most pedig itt a megújult CX-5, szintén csak kiszivárgott képeken.
Hirdetés

Új a hűtőmaszk, vannak természetesen új alufelnik és ködfényszórók. Ami viszont lényegesebb, hogy ez a modell is megkapja a márka új LED-fényszóróját.
Motorfronton nemigen várható újdonság, Európában vélhetően marad a 2,0 literes 165 lóerős Skyactiv benzines és a 2,2 literes szintén Skyactiv dízel. Az Egyesült Államokban a csúcsmodell 2,5 literes, 184 lóerős benzines. Ha mégis lesz valami újítás, arra majd a debütáláskor, november 21-én derülhet fény.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?