Kiderült, mekkora az új Skoda Octavia

Már csak pár szalag takarja az Octavia vonalait

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kiszivárgott néhány félhivatalos adat, tudjuk már, pontosan mekkorát nőtt a feljebb pozicionált és hamarosan feltárulkozó új Skoda Octavia.

Azt eddig is tudtuk, hogy nagyobb lesz a következő, harmadik generációs Skoda Octavia, de hivatalos információk híján korábban csak találgatásokat oszthattunk meg olvasóinkkal. Most is csak "félhivatalosak" a kiszivárgott adatok, ezeket azonban vehetjük készpénznek is, hiszen egy-két újságíró már vezette a prototípusokat, s ezzel párhuzamosan kiderült, hogy az autó hossza 9, tengelytávja 10, szélessége 4,5 centivel bővül.
A 4,66 méteres, a kompakt méretosztályból a Rapidnak is helyet hagyva egyértelműen a középkategóriába avanzsáló Octavia csomagtartója 560-ról 590 literesre nő, az újabb képekből pedig azt a következtetést vonhatjuk le, hogy magas felszereltségű verziója igazán elegáns, sok krómos, s ami a legfontosabb, úgy szedán, hogy közben ötajtós (így továbbra is jól pakolható marad).
Hirdetés
Nem fedi már homály a motorválasztékot sem: a belépő benzines a 105 lovas 1.2 TSI lesz, míg az 1.4 TSI 122 és 140 lóerős teljesítményszinten választható. Kezdetben a 180 lóerős 1.8 TSI jelenti majd a csúcsot, később akár 250 lóval is érkezhet a kétliteres RS. Dízelfronton előbb a 150-180 lóerős 2.0, azután a szerényebb és olcsóbb 1.6 CR TDI változatok jönnek.
Még novemberben vélhetően sokkal többet fogunk tudni a csehek bestselleréről, az "élő" premier (Genfben) és az értékesítés kezdete szintén jövő tavasszal esedékes.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?