Késik a Skoda Roomster

Már felbukkant kémfotókon, de csak jövőre lép piacra a Skoda Roomster

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

VW Caddy alapokon, de csak 2016-ban jön az új Skoda Roomster. Belsős források szerint a gyár a bevezetés elhalasztása mellett döntött.


Bár a Skodánál úgy tervezték, hogy még idén év végén fellibbentik a fátylat új családi autójukról, most mégis úgy hírlik, hogy csak jövőre tartják meg a bemutatót. A 2016-os Roomsterről már eddig is tudtuk, hogy a már látott, szintén új Volkswagen Caddyre fog épülni. A gyárhoz közeli források szerint az új évjárat szakít a Fabia alapú előddel, haszonjármű bázison érkezik, és épp amiatt kell várni a bevezetéssel, hogy ne nőjön a Caddy fejére. A Roomster értékeit megtartva nagyobb lesz elődjénél, de egyelőre még nem lehet jósolni mennyire tud majd kelendő lenni.
Hirdetés


Az előd nem fogyott annyira jól, hogy a Skodának megint megérte volna egy önálló modellt kifejleszteni, ezért átgyúrtak egy már meglévő típust a VW konszernből. Az új Roomster azért születik meg, hogy ne veszítsék el a nevet, és így megtarthassák a hűséges és elégedett vásárlóikat. Új vevőkre elsősorban azok közül számíthatnak, akik a Caddy személyautó változatával kokettáltak, de alacsonyabb áron Skoda jellel is megfelelne nekik az olcsóbb testvér is, de azoknak is bejöhet majd az új Roomster, akiknek az első kicsi volt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?