Gyári fotókon a Mercedes-AMG GLS

Már képen is látható a Mercedes legújabb sportmodellje, a GLS AMG

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Napról napra újabb gyári képek jelennek meg a Mercedes-Benz GL-osztályának ráncfelvarrott változatáról. A mostantól GLS néven futó újdonság AMG kivitelét is szemügyre vehetjük.


Azok, akik szeretik a sportos Mercedes-Benz modelleket, most dörzsölhetik a tenyerüket, ugyanis a GL modellfrissített változatából, az amúgy már elég sok részletével ismert GLS-ből is lesz AMG változat - ahogyan azt már megírtuk, 5,5 literes, turbós V8-as benzinmotorral, 585 lóerővel, 760 Nm nyomatékkal. A gyári katalógusból lefotózott és kiszivárogtatott képen narancs fényezésben - ami a fotót készítő elmondása szerint piros - díszeleg a sportos nagyméretű SUV. A gyári sportcsomag részletei azonnal szembetűnnek.
Hirdetés

A méretes beömlőkkel tarkított első lökhárítót az alsó részen alumínium díszítéssel is ellátták, csakúgy mint a hűtőrács vízszintes elemeit is. A Mercedes-Benz emblémát nagyobbra cserélték, akárcsak a GLE-osztálynál. A fekete tető, az alumínium tetőlécek is hozzátartoznak a sportos megjelenéshez, csakúgy mint a nagyméretű többágú könnyűfémfelnik. Az autó hamarosan hivatalosan is bemutatkozik. Várhatóan még ebben a hónapban, a Los Angeles-i Autószalonon rántják majd le róla a leplet.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?