Csütörtökön drágulnak az üzemanyagok

Már megint nő a benzin és a gázolaj ára, ezúttal csütörtökön

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A hétfői ünnepnap miatt csak csütörtökön, ám ezen a héten is drágul a benzin és a gázolaj is.

Húsvéthétfő miatt csak kedden jelentette be a MOL az eheti üzemanyagár-emelést. Csütörtöktől egységesen, 3-3 forinttal többet kell fizetnünk a benzin és a gázolaj literéért is. Az átlagárak a 95-ös esetén 418, a gázolajnál 419 forintra emelkednek.
Hirdetés

Legutoljára múlt hét pénteken drágultak az üzemanyagok, akkor 2-2 forinttal nőtt a benzin és a gázolaj ára is. Nem csak húsvétra nőttek tehát az árak, hanem ahogyan arra számítani lehetett, még a nyuszi is áremelést hozott. Igaz, a drágulás ellenére még mindig nem érték el egykori csúcsáraikat az üzemanyagok. A benzin 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint.
Tankoláskor természetesen most is sokkal fontosabb az idő megválasztásánál a megfelelő töltőállomás kiválasztása, az egyes helyek között ugyanis nem ritka a literenkénti 30-40 forintos eltérés sem. Autópályák és kisebb falvak kútjai helyett a nagyvárosok, illetve bevásárlóközpontok töltőállomásait választva egy teletank esetén akár ezer forintos nagyságrendű összeg is megtakarítható lehet.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?