Megvilágosodott a Subaru XV

Már nem titok a Subaru XV

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az első képen még úgy nézett ki a Subaru XV Concept, mintha sötét pincében fotózták volna - persze szándékosan. Most viszont itt pompázik teljes valójában, és tanulmányautó létére már gyanúsan széria közelinek tűnik az állapota.


Előbújt sötét rejtekéből a Subaru XV Concept, amelyet a Sanghaji Autószalonra tartogatott a Subaru, és csak egy kontúros, erősen sötét fotóval harangozott be. Most, az első hivatalos gyári képeken azonban nincs hiány színekből, mert az autó Electro Yellowgreen fényezése kellően feltűnő, akárcsak maga az autó. Őszintén szólva, tanulmány jellegéhez képest az XV Concept ugyancsak kidolgozott stádiumban van, gyakorlatilag kívül-belül késznek tűnik, a koncepcióautókra jellemző túlzott futurisztikusságnak a legapróbb nyoma sem fedezhető fel rajta, maximum a 19 colos felnik említhetők. Úgy tűnik, a tervezők a Forester és a Outback tulajdonságait szerették volna ötvözni egy Impreza-stílusú modellben, amely a 4,45 méter hosszú, 1,8 méter széles, és 162 centiméter magas XV képében öltött testet, 2635 milliméteres tengelytávolsággal. A Subaru szerint az autó a praktikus design megtestesítője, és jellemzően a márkára, ehhez igazodik a műszaki tartalom is, amelyről annyit tudni, hogy a hajtásláncot kétliteres boxermotor, 4x4 hajtás, és CVT Lineatronic fokozatmentes automataváltó alkotja.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?