Tavaly frissült, de jövőre jön az új Mini Countryman

Már tesztelik következő Mini Countrymant

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az alap Mini után a többi változat is szépen megújul és átkerül az újabb UKL platformra. A Countryman nagyobb és háromhengeres lesz.


A Mini kínálata egyre fejlődik, az autói meg egyre csak nőnek. Az akár összkerékhajtással is rendelhető Countryman volt eddig a kisautók között a leginkább böszme, de a következő generációnak tovább kell nőnie. Hogy miért? Hát mert az alap Mini is nagyobb lett, meg aztán az új ötajtós majdnem akkora, mint a jelenlegi Countryman. A ma gyártott Mini tengelytávja már 2,495, az ötajtósé meg 2,567 méter. A Countrymané alig nagyobb, 2,595 méter, így várható, hogy hosszába és tengelytávjába is betoldanak egy picit. A Miniken kívül a BMW első fronthajtásos autóját, a 2-es Active Tourert is befogadó UKL platform viszont abszolút rugalmas. Lehet első és összkerékhajtású kocsit is építeni rá, és a 2-es AT 2,67 méteres tengelytávja talán éppen megfelelő lenne az új Conutrymanhez.
Hirdetés

Bár a képeken még erősen álcázott az autó, annyi látszik, hogy az alapforma megmarad, de nagyobb lesz az új Countryman. Aki élőben látta a havas tesztjeit futó kocsit, az felfedezni vélte az újabb Minik jellegzetes hatszögletű, nagyobb hűtőmaszkját. Megvan rajta persze minden jellemző stíluselem: az ajtóból kinövő tükör, a szélesített kerékjárat, a hátrafelé lejtős tetőív. A nagyobb kuffer láttán, meg reménykedhetünk, hogy egy pár tíz literrel bővül a csomagtartó térfogata is. A motorkínálat a legújabb Miniből lesz ismerős; a gyengébbek három-, az erősebbek meg négyhengeres turbós benzinesekkel és dízelekkel készülnek majd. Bár a frissített Countryman tavaly jött ki, de jövő év végén már bemutatkozik a teljesen új széria.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?