Börtönbe kerülhet a volt Volkswagen-vezér

Martin Winterkorn ellen eljárás indult, és úgy néz ki, régóta tudott a csalásról

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nemcsak a volt vezérigazgató, hanem egy jelenleg is posztján lévő vezető is érintett az ügyben. Egyelőre még folynak a vizsgálatok, de úgy tűnik, jóval a botrány előtt tudtak a csaló szoftverről.

Eljárást indított a braunschweigi ügyészség Martin Winterkorn és egy jelenlegi volkswagenes tisztségviselő ellen. Piaci manipulációval vádolják őket. Az utóbbi személy kilétét viszont egyelőre nem nevezték meg, de a brit Autocar értesülései szerint a jelenlegi főnök, Herbet Diess lehet az. Tavaly szeptember 22-én ismerték el, hogy mintegy 11 millió autóban dolgozik a csalós szoftver, másnap Winterkorn lemondott. Utólag az is kiderült, hogy a vezért minimum egy évvel a dízelbotrány kirobbanása előtt tájékoztatták a trükkről.
Hirdetés
A német ügyészség most azt vizsgálja, hogy a vezetők időben tájákoztatták-e a pénzügyi piacot a manipulált károsanyag-kibocsátási adatokról. Ha Winterkornt és társát bűnösnek találják, jelentős bírságot szabhatnak ki rájuk, de akár börtönbüntetést is kaphatnak. Az ügyészség szeptember óta több vizsgálatot is indított a Volkswagen ellen, az autógyártó azonban úgy véli, hogy nem követett el hibát, amikor nem tájékoztatta időben a piacot a csaló szoftverrel gyártott autókról.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 04:14
    Permalink

    mert muszáj volt erőltetni azt a sz@r traktormotort. ellenben az ilyesfajta és ennyi börtönbüntetést túlzónak találom ezért.
    rámutat arra, h mennyire egy hulladék és abnormális a mérési metodika, tehát a katalógus adatok ugy en block 100%-osan megtévesztőek és ez nem a vw hibája. a suzuki is manipulál pl. és 10ből 10 márka átlépi a megengedett határértéket.
    még mindig azt mondom egyébként, hogy ez vihar a biliben. ha pl. a modern dízeleket és minden közvetlenbefecs. autót kitiltanának a városokból, akkor látnám értelmét. az szgk szennyezés az összes szennyezés pár %-ka. amiatt káros, hogy a városban az orrod alá pöfögtetnek. de pl. hajózás,közúti teherszállítás, gyárak, tömegköz, repülők, stb sokkal nagyobb probléma a szennyezésben. de ezekről valahogy nem hányt vér a média és a felelősök.

  • 2017.10.28. at 04:14
    Permalink

    Több, feltehetően a gyors gépelésből adódó elírási hiba van a cikkben. Egyébként meg Télikukorica bácsi egye meg, amit főzött. Német f*sz:)

Vélemény, hozzászólás?