Maserati Gran Turismo talpig feketében
Birodalmi Maserati Németországból
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Darth Vader mind a tíz kesztyűujját megnyalná a Superior Black Edition láttán, melynek alapja nem más, mint a Maserati Grand Turismo S.
Az alapokat adó Maserati Gran Turismo S modellnél 13 kg-mal könnyebb és 52 lóerővel erősebb a Black Edition
A Maserati Gran Turismo önmagában is elég vad jelenség, de az MC Stradale kiadással már a gyárnak is sikerült rátennie egy lapáttal a megjelenésére. Most a német Anderson Germany vette kezei közé a Gran Turismo S sportautót, és olyan modellt alkottak belőle Superior Black Edition néven, hogy talán még Darth Vader is lecserélné parancsnoki Tie-vadász űrhajóját.
Egyes elemeket, mint például a motorháztetőt vagy a visszapillantó tükröket karbonszálas műanyagból készített alkatrészekre cserélték, és az utasteret is alcantara és karbonbetétek felhasználásával díszítették fel. A karosszériát a 21 colos fényes fekete felnikkel kontrasztos mattfekete színre fényezték. A fenyegető megjelenéshez az ültetett felfüggesztés is hozzájárul, az autó motorterében pedig az alapmodellt is hajtó, de Ferrari-eredetű, 4,7 literes V8-as dolgozik, melynek teljesítményét 440-ről 492 lóerőre tuningolták a németek.
A hírt szerkesztette: Gruber Gergely
Ez is érdekes lehet:
Mérlegelés nincs, a rendőr felír, de ma már inkább büntet
Olvasónk épp csak kihajtott a városból, s már várta is egy rendőr, aki büntetéssel figyelmeztette arra, hogy fényszórója nem ég.
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 
Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
- Opel Zafira Tourer 1.4 Turbo Start/Stop Cosmo teszt
Címlapon
Friss cikkek
Buktatók a kínai autógyártásban
14 órája – Sztori
Senki sem szeretne lemaradni az évszázad boltjáról, de a kínai vezetés időnként teljesíthetetlen feltételeket és bürokratikus akadályokat gördít a bevándorolni kívánó autógyártók útjába.
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC 
3 napja – Sztori
Michelisz a Hungaroringen újraírta a Dávid-Góliát mesét, amikor is egy privát BMW-vel lenyomta a gyári Chevy-hadat. De mitől ennyire gyorsak a csokornyakkendősök?
Autógyártók a sportban – szponzorként 
6 napja – Sztori
Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.
-
E hét végén Shell Eco-marathon
7 napja – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
Múlt héten – Sztori -
Légzsákokról röviden
Múlt héten – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
Múlt héten – Sztori -
Itthon a Dacia Lodgy - beleültünk, beindítottuk
Múlt héten – Újdonság -
Árával sem rossz a már itthon is kapható Kia cee'd
2 hete – Újdonság -
A világ legjobb túraautó-bajnoksága a német
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Genfi előzetes: Sportra frissült a Maserati GranTurismo S
- Dízelmotort kaphat a Maserati kislimuzinja
- F&M Evantra: luxus magyar kézből
- Tengeri rekorddöntésre készül a Maserati
- Novitec Tridente Maserati MC Stradale
- Maserati Kubang: igazi Cayenne-rivális
- Maserati GranCabrio Fendi
- Sportcsomag a Maserati GranTurismo S-hez
- Amerikai motort kaphat a Maserati
- Montante Maserati 8CTF kerékpár
Használtautó.hu
|
Ár: 11.990.000 Ft Évjárat: 2004 / 7 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 2.299.900 Ft Évjárat: 1996 / 11 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 8.990.000 Ft Évjárat: 2006 / 8 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin |






























